Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben hangsúlyozza, az ítélet következményeként, az állami tulajdonú nagykereskedő cégnek nem kell utólag megfizetnie az állami beavatkozást megelőző és a szabályozott ár közötti különbözetet.

A bírósági döntést követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a múlt pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy kedvezőtlen ítélet esetén a magyar államnak 30 millió dollárt (mintegy 8,4 milliárd forint) kellett volna fizetnie a felperesnek.

Az MVM közleményében emlékeztet arra, hogy az AES Tisza Erőmű Kft. és tulajdonosa, az AES Summit Generation Ltd. még 2007-ben indított pert a magyar állam ellen a washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróságon (International Centre for Settlement of Investment Disputes - ICSID). Az AES álláspontja szerint Magyarország az erőművi hatósági árszabályozás 2006-os bevezetésével megsértette az Energia Charta Egyezményt, azaz olyan árakat írt elő, amelyek jóval alacsonyabbak voltak az AES és az MVM Zrt. közötti 2001-es megállapodásban rögzítetteknél.

A bíróság álláspontja szerint a magyar állam eljárása nem volt tisztességtelen, önkényes vagy méltánytalan az AES-szel szemben, ugyanis az AES-nek lehetősége volt a rögzített árazás újbóli bevezetéséről szóló rendelet-tervezetet véleményezni. Azt a rendelet megalkotásában figyelembe is vették, így a profitmaximum helyett ármaximum jellegű árszabályozást vezettek be, és számításba vették az ésszerű megtérülést is.

Baji Csaba, az MVM Zrt. vezérigazgatója a bírósági döntés kapcsán hangsúlyozza: az ítélet igazolja, hogy "a transzparens módon megállapított, csak az indokolt nyereséget, de ezen felül extraprofitot nem tartalmazó árak jogszerűek voltak".

Baji Csaba hangsúlyozta, hogy a mostani bírósági döntés is alátámasztja az MVM jelenlegi vezetésének azon törekvéseit, miszerint az átlátható, tisztességes piaci magatartás kifizetődő és Magyarország energia-stratégiailag legfontosabb vállalata csak ilyen szemlélettel működtethető.