Az NGM előzetes közlése szerint az államháztartás központi alrendszerének májusi többlete 98,7 milliárd forint volt, az első öt havi deficit 511,1 milliárd forintot ért el.

Az NGM az előzetes számokról kiadott közleményében kiemelte: az európai uniós módszertan szerinti 2015. évi hiánycél nem változik, az továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,4 százaléka.

Az államháztartás központi alrendszerének első öt havi hiánya 58,25 százaléka az egész évre tervezett 877,4 milliárd forintnak, ugyanakkor a minisztérium megjegyezte, hogy a hiány nagyságának lefutása nem időarányos: az év első felében a kiadások meghaladják a bevételeket.

2014 májusában jelentős, 269,4 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere. Az államháztartás központi alrendszerének tavalyi első öt havi hiánya 681,7 milliárd forint volt.

Az államháztartás idei első öt havi adatait tekintve a központi költségvetés 588,5 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 47,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 30,4 milliárd forintos szufficittel zártak.