Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az adatok megfelelnek a kormány várakozásainak, a mostani és a következő hónapra várt bevételek és kiadások alátámasztják, hogy teljesül az idei, a GDP 3 százaléka alatti hiánycél - jelentette be a részletes adatok alapján nemzetgazdasági tárca.

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 195,5 milliárd forintos szufficittel, a tb pénzügyi alapjai 183,3 milliárdos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,9 milliárdos deficittel zártak novemberben. Így az áht központi alrendszerének idei, tizenegy havi hiánya 876,3 milliárd forint volt, ami a módosított éves előirányzat 77,9 százaléka.

Minden más lett a korábbihoz képest

A kormány intézkedéseinek nyomán tavaly és idén a bevételi és a kiadási oldalt is jelentősen befolyásoló változások történtek. Néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemeket vezettek be. Kiadási oldalon pedig az önkormányzati feladatok és azok finanszírozása több területen átkerült az államháztartás központi alrendszerébe.

A központi költségvetés november végi bevételei az előző évihez képest 1261 milliárd forinttal kedvezőbben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek - áfa, szja, regisztrációs adó, pénzügyi szervezetek különadója, valamint illetékbevételek - előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak. Emellett novemberben jelentős összeget tett ki az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek
mérlegsoron a frekvenciahasználati jog meghosszabbításáért fizetett összeg is. Ezeken felül nagyobb összegben alakultak a helyi önkormányzatok befizetései és az egyéb bevételek is - közölte az NGM.

A központi költségvetés november végi kiadásai mintegy 1519 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában, ami elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak - az intézményi struktúraváltással összefüggő - idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze. Idén már központi kiadásként jelentkeznek az átvett egészségügyi, szociális és egyéb intézmények kiadásai, valamint a köznevelésben a pedagógusok illetménye. Ezenkívül meghaladták az előző évi kifizetéseket az egyedi és normatív támogatások, a közszolgálati műsorszolgáltatás támogatása, a lakásépítési támogatások, az egyéb kiadások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.

Nőttek a kamatkiadások

A kamatkiadások az idei első tizenegy hónapban 1156,7 milliárd forintot tettek ki, 13,0 milliárd forinttal többet, mint 2012-ben, a kamatbevételek pedig 114,1 milliárd forintos szintet értek el, 13,7 milliárddal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás így összességében 26,7 milliárd forinttal lett több.

A tb-alapok 2013. január-novemberi szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 37,6 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap 13,7 milliárd forintos többletéből tevődik össze. Tavaly november végén az alapok együttes hiánya 84,7 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a nyugdíjalap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az E. Alap költségvetési támogatásai, térítései is.

Az elkülönített állami pénzalapok január-novemberi, 69,1 milliárd forintos többlete az előző évinél kisebb. A bevétel ugyanis 22,2 milliárddal kisebb, a kiadás 41,2 milliárddal nagyobb lett a múlt évinél.