A magyarországi személyautópark 2,5 százalékát érinti a vagyonadótörvény, e kocsik tulajdonosainak változatlanul számolniuk kell ezzel az új adófizetési kötelezettséggel - írja a Népszabadság. Tekintve, hogy hárommillió autó fut a magyar utakon, megközelítőleg 75 ezer forgalomba helyezett gépkocsi tulajdonosára vonatkozik a jogszabály - amennyiben a Pénzügyminisztérium helyesen becsülte meg az érintettek arányát. Az adatok szerint 2005 óta 22,8 ezer, 170 lóerősnél (e teljesítménytől, illetve az ennek megfelelő 125 kilowattól kell fizetni az adót) nagyobb teljesítményű új autót helyeztek forgalomba Magyarországon. Az adó kiszámításához azonban nem elegendő a vagyonadótörvény, a gépjárműadóról szóló 1991-es törvényt is fel kell lapozni hozzá. Vagyis: a 125 kilowatt teljesítményt elérő, de a 175 kilowattot meg nem haladó gépjármű után a törvény szerinti adóösszeg kétszeresét, a 175 és 199 kilowatt közöttiek után a 2,5-szeresét, míg a legalább 200 kilowatt teljesítményt elérők után a háromszorosát kell "különadóként" megfizetni. Ezzel még nincs vége a számításnak, mert azt is figyelembe kell venni, mennyi az autó életkora: akár két és félszeres eltérés is lehet két, ugyanolyan teljesítményű, de eltérő életkorú gépjármű adóterhe között. A legnagyobb kategóriába tartozó autók közül a 2 éves után 207 ezer forintot, míg egy 17 éves darab után 84 ezer forintot kell befizetni. Továbbá, lényeges, hogy nemcsak a belföldi magánszemélyek számítanak adóalanynak, hanem a belföldi bejegyzett szervezetek is, és az sem számít, ha a tulajdonukban lévő autónak külföldi rendszáma van.