Hat régiós központba - Budapest, Nagykanizsa, Csorna, Kisvárda, Nyíradony, Hódmezővásárhely - keres közúti ellenőröket az (NKH), az új emberek fő feladata a terepen folytatott ellenőrzés és a bírságolás lesz - írja a lap.

A fuvarozó szakma Fuvarlevél című szaklapja emlékeztet a fejlesztési tárca állásfoglalására, amely szerint "ma Magyarországon személyszállítási szolgáltatást vagy taxis, vagy személyautós személyszállító engedéllyel lehet végezni, ezenkívül kizárólag szívességi alapon, minden juttatás nélkül lehet utast szállítani.

Úgy vélik, az állam most hadat üzen a klasszikus telekocsizásnak is, amelyet a NAV korábban nem büntetett. A telekocsizást a feketén végzett fuvarozástól például az különböztette meg, hogy van-e a sofőrnek valóban dolga a célállomáson, vagy csak az utasok szállítása miatt indult-e útnak. A döntő tényező pedig a bevétel: ha az utasok által fizetett díj valóban csak hozzájárulás az útiköltséghez, akkor az telekocsi.

Most teljesen törvényen kívül helyezik a telekocsizást, nem kell mérlegelni: aki pénzt fogad el az útért és nincs engedélye, az szabálysértő, és meg kell büntetni.