Az USA-t is aggasztja a magyar lépés

Barack Obama aggódik a Ramil Safarovnak adott azeri elnöki kegyelem miatt, s Washington arra kéri Budapestet, magyarázza meg, miért döntött úgy, hogy hazaengedi az azeri katonatisztet, akit Magyarországon egy örmény katonatiszt meggyilkolásáért ítéltek el - derült ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa, valamint az amerikai külügyminisztérium szóvivője által pénteken kiadott közleményekből. A budapesti döntés miatt Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal.
NAPI, MTI, 2012. szeptember 1. szombat, 10:06
Fotó: Napi.hu

"Obama elnököt mélységes aggodalommal töltötte el a mai bejelentés, miszerint Azerbajdzsán elnöke megkegyelmezett Ramil Safarovnak" - áll a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, Tommy Vietor által kiadott közleményben. "Tolmácsoljuk az azeri hatóságoknak a Safarovnak adott kegyelem miatti csalódottságunkat. Ez a cselekedet ellentétes a regionális feszültség csökkentése és a megbékélés érdekében tett erőfeszítésekkel" - hangsúlyozta a közlemény. A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője hozzátette, hogy Magyarországot is megkérték arra, magyarázza meg a Safarov hazaküldésével kapcsolatos döntését.

Közleményt adott ki pénteken az üggyel kapcsolatban Patrick Vetrell, az amerikai külügyminisztérium szóvivője is, aki úgy fogalmazott: "További részleteket várunk Magyarországtól azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy Safarovot átengedte Azerbajdzsánnak". A külügyi állásfoglalás is arról szólt, hogy az Egyesült Államokat aggasztja a kegyelem, amelyben az azeri elnök a Bakuba pénteken hazatérő katonatisztet részesítette. A dokumentum emlékeztetett arra, hogy Safarov életfogytig tartó szabadságvesztését töltötte Magyarországon, amiért 2004-ben, egy budapesti NATO-képzésen meggyilkolta Gurgen Margarjan örmény katonatisztet. Vetrell rámutatott, hogy az amerikai külügyi tárca magyarázatot vár Azerbajdzsántól, és elítél minden olyan lépést, amely szítja a térségbeli feszültséget.

Külkereskedelmi kapcsolatok
Örményország nem tartozik Magyarország jelentős külkereskedelmi partnerei közé: tavaly a 85 millió forintot sem érte el a behozatal értéke, az oda irányuló exportunk pedig 3,8 milliárd forint volt. Azerbajdzsán esetében az import 22,6 millió forintot tett ki, míg a kivitelünk 15 milliárd forintra rúgott a KSH adatai szerint. Összehasonlításul: Magyarország teljes behozatalának értéke 20,4 ezer milliárd forint, kivitelének értéke pedig 22,3 ezer milliárd forint volt. Azerbajdzsán nevével az utóbbi hetekben ugyanakkor nem a külkeradatok kapcsán, hanem a magyar államadósság finanszírozása kapcsán találkozhattunk, mégpedig a devizakötvény-kibocsátási tervekkel összefüggésben. Remélhetően ennek nincs köze Safarov kiadatásához.

Szapáry György washingtoni magyar nagykövet az MTI-nek elmondta, hogy péntek délután mintegy féltucatnyi örmény tüntető tiltakozott két órán át az amerikai fővárosban működő magyar diplomáciai képviselet előtt. Az Amerika Örmény Nemzeti Bizottsága (ANCA) pénteken a szervezet weboldalán keresztül arra szólította fel támogatóit, hogy mind a washingtoni magyar nagykövetnél, mind Obama elnöknél tiltakozzanak az ellen, hogy "az igazságszolgáltatást nevetség tárgyává tették". Az akciófelhívás megfogalmazása szerint "a magyar kormány kiszolgáltatta (szabadon engedte)" Safarovot. Az ANCA elnöke, Ken Hachikian levelet írt Obama elnöknek, amelyben arra kérte őt, hogy "nyilvánosan bírálja Magyarországot az ismert és bűnbánatra nem hajlandó terrorista kiadatása miatt", és nyíltan ítélje el Bakut, követelje Safarov újbóli bebörtönzését. A testület erőteljes amerikai fellépést sürgetett amiatt, hogy "Azerbajdzsán kormánya erőszakra bátorítja saját állampolgárait".

Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal pénteken, miután Magyarországról Azerbajdzsánba szállították Ramil Sahib Safarovot, aki ott elnöki kegyelemben részesült. Tiltakozásul Jerevánban paradicsommal dobálták meg és letépték a magyar tiszteletbeli konzulátus zászlaját Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) hívei.

A magyar kormány álláspontja szerint Magyarország Ramil Sahib Safarov ügyében mindenben a nemzetközi jog szabályai szerint járt el. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) azt közölte, a bakui igazságügyi minisztérium arról tájékoztatta a magyar szaktárcát, hogy Safarov ítéletét nem alakítja át, hanem közvetlenül folytatja az ítélet végrehajtását.

Az eset előzményei
Azerbajdzsánba érkezett és elnöki kegyelemmel kiszabadult pénteken Ramil Sahib Safarov, aki mindeddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa meggyilkolásáért. Ilham Aliyev elnök kegyelmi rendeletének kiadása után a 35 éves férfit azonnal szabadlábra helyezték.

Safarov a NATO békepartnerségi programja keretében Magyarországon tanult, s 2004-ben baltával agyonverte alvó örmény katonatársát, Gurgen Markarjánt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában. Ezért a Fővárosi Bíróság 2006-ban életfogytiglani börbönbüntetésre ítélte, s a Fővárosi Ítélőtábla 2007 februárjában jóváhagyta az ítéletet, így az jogerőre emelkedett.

A kegyelmi döntést az azeri államfő az ország alkotmánya - az elnöki jogköröket felsoroló 109. cikk 22. bekezdése - alapján hozta meg. Ez kimondja, hogy a köztársaság elnöke kegyelmet gyakorolhat.

Helyreállt az igazság - jelentette ki szabadulása után Safarov, hozzátéve, hogy kész folytatni katonai szolgálatát. Az APA azerbajdzsán hírügynökség beszámolója szerint köszönetet mondott Ilham Aliyev elnöknek, az azerbajdzsán haderő főparancsnokának a kegyelemért.

"Bár nyolc évet töltöttem külföldön magánzárkában, sosem veszítettem el a reményt. Amikor elérkezett az idő, a főparancsnok megoldotta a kérdést. Kész vagyok tovább szolgálni országomat és népemet" - fogalmazott a 35 éves férfi. Jogerős ítélete kihirdetésekor 2007-ben az utolsó szó jogán még azt hangoztatta, hogy megbánta tettét. "Nem azért vettem baltát, és mentem az áldozat szobájába, hogy öljek. Nem akartam bántani, nem készültem a gyilkosságra, ma sem tudom, hogy történt, megbántam" - jelentette ki akkor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

francois, 2012.09.03 14:06

@Hillarion:
Ezt már más topikokon leírtuk, hogy a naivság volt azt feltételezni, hogy az azeriak tartják a szavukat, ismerve a gyilkos megítélését annak hazájában. A külügynek ezzel tökéletes tisztában kellett lennie.
"A megtámadott sem jogi lépésekkel felel a történelem tanulságai szerint. Csak visszalő." - ezt nem igazán tudom hová tenni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

francois, 2012.09.03 13:57

@Bhole:
"@Bhole: Az örmények csak ráirányították a közelmúltban elkövetett háborús bűneikre a nemzetközi figyelmet. Ezt nevezem öngólnak. Sok mai 9rmény politikus/ katonatiszt rohadék tömeggyilkos háborús bűnös. A magyar libsik mintaképei ezek a zászlóégető férgek."

Jól értem, hogy ez egy objektív, indulatoktól mentes hozzászólás?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tino, 2012.09.03 12:20

@Bhole:
Igaza van Hillarion-nak, ijeszto olvasni a hozzaszolasokat. :-s

Nem as aldozat olte meg korabban a gyilkos szuleit, tehat felesleges a 'jogos bosszura' apellalva relativizalni a tettet.

A kulugynek igenis fel kellett volna mernie annak az eselyet, hogy a magyar birosag jogeros iteletet arcul kopi egy kulfoldi kormany. Most kellett volna tokosnek lenni, es kiallni a magyar/europai ertekek mellett. Jogilag nem kovettek el hibat, de erkolcsileg...

Vegkepp nem ertem, h a zaszloegeteseket hogyan sikerul osszevetni egy ember meggyilkolasaval. :-o
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2012.09.03 09:51

@Bhole: Az örmények csak ráirányították a közelmúltban elkövetett háborús bűneikre a nemzetközi figyelmet. Ezt nevezem öngólnak. Sok mai 9rmény politikus/ katonatiszt rohadék tömeggyilkos háborús bűnös. A magyar libsik mintaképei ezek a zászlóégető férgek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bhole, 2012.09.03 09:42

@Hillarion: Az dobja az első követ a gonosz baltás gyilkosra, aki nem verné agyon a szülei gyilkosát. Ez a szerencsétlen gyerekként végignézte, ahogy az örmények lemészárolták a szüleit. Másik ezer azerival együtt, nőket és gyerekeket is. Nincs az a halálbüntetés, megkövezés, stb, ami visszatartana a bosszútól.
Az viszont, hogy egy fedél alá helyeznek el örményeket meg azeriakat nagy fokú tahóságra vall. Tipikus NATO-s birodalmi érzéketlenség. Ezt is hozzá kell adni az emmútnyócév káraihoz. Jellemző, hogy emiatt is most a Fidesz kormány szív.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html