Magyarország érdekelt abban, hogy 2021-től részesüljön a megnövekedett azerbajdzsáni gáztermelésből és az Európába irányuló gázszállításokból. Ez Magyarország számára azért rendkívül fontos, mert régóta napirenden van a gázbeszerzési források diverzifikálása, eddig azonban különféle geopolitikai és regionális politikai okokból erre nem kerülhetett sor - mondta a miniszter.

"Most Azerbajdzsán vonatkozásában 2021 utánra erre reális esély van, és ez Magyarország gázellátását nagy mértékben javítani fogja".

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusnak rendkívül súlyos hatása van a közép-európai térségre, mert a két ország között mindmáig nem jött létre a megállapodás, amely biztosítaná a jövő év elejétől az Oroszországból Közép-Európában szánt gáz átszállítását Ukrajnán keresztül. Ez Magyarország számára különösen komoly kihívást jelent, hiszen a beérkező orosz gázimport több mint fele Ukrajnán keresztül érkezik.

A múlt héten már megállapodott az orosz Gazprommal a gázszállítások mikéntjéről 2020-ra, de tekintettel a törékeny helyzetre, a 2021-től esedékes gázbeszerzési tárgyalásokat is haladéktalanul be kellett indítani. "Komolyan gondoljuk azt, hogy Magyarország energiabiztonságának javításához arra van szükség, hogy több forrásból is be tudjuk szerezni a Magyarországon felhasznált gázmennyiséget. Körültekintve a térségünkben azt látjuk, hogy az egyik legéletképesebb forgatókönyv gázbeszerzési forrásokra az Azerbajdzsánból érkező gáz lehet" - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Azerbajdzsánból évente 16 milliárd köbméter gázt exportálnak Törökországba és a délkelet-európai térségbe. A kaukázusi országban ugyanakkor három új gázmezőt fedeztek fel, amelyek több mint 500 milliárd köbméter gáztartalékkal rendelkeznek, és megkezdték az előkészületeket arra, hogy a Délkelet-Európába vezető gázvezeték kapacitását megnöveljék évi 16 milliárdról 31 milliárdra.

"Ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy újabb gázmennyiség érkezzen a térségbe, amely jelenleg még nincs leszerződve. Magyarország érdekelt abban, hogy 2021-től Magyarország vásárolni tudjon magyarországi fogyasztásra, ezért állapodtam meg a miniszterrel a munkacsoport létrehozásáról".

Volna itt egy apróság

Az azeri gáz magyarországi érkezésével kapcsolatban van még tenni való: ahogyan azt korábban a Napi.hu megírta az egykor Nabucco tervként ismert nyomvonalon (mely az azeri gázt törökországi csővezetéken keresztül lépteti be az EU-ba) 2013-ban az a módosítás történt, hogy az nem Bulgárián, Románián és Magyarországon át Ausztriáig, hanem délen, vagyis Görögországon és Albánián át Olaszországig épül meg. A TAP (Trans Adriatic Pipeline) építése lassan be is fejeződik, de az Magyarországot teljesen elkerüli.

Törökország nagy orosz gázüzletét jelentő másik projekt, a Török Áramlat építése is tart még, annyi nem lesz elég, hogy, ahogyan azz eredetileg tervezték, csak "belső hálózatok fejlesztésével", Bulgárián és Szerbián át elérhetővé válójon Magyarország. Az egyelőre csak tervezőasztalon létező projekt 2021-es használatba vételi dátuma jelenelg akkor is kérdéses, ha idén januárban maga Alekszej Miller (a Gazprom vezérigazgatója) ígérte meg, hogy ez év végéig kiépül a Szerbiát Bulgáriával összekötő interkonnektor, valamint a bolgár-szerb határtól a szerb-magyar határig vezető, több mint 400 kilométeres szerbiai gázvezeték. Egyelőre ugyanis ez sem több elhangzott ígéretnél.