Bács-Kiskun megyében helyenként a teljes termést elvitte a fagy

Bács-Kiskun megyében a burgonyaültetvényekben és a gyümölcsösökben is komoly károkat okozott a múlt heti két fagyos hajnal, helyenként a teljes idei termést „leszüretelte” – közölte a helyi Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója hétfőn az MTI-vel.
MTI-Eco, 2011. május 9. hétfő, 20:38

Farkas Zoltán tájékoztatása szerint a gazdák minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megvédjék gyümölcsöseiket, ám a helyenként talajszint felett 2,5-3 méter magasan húzódó fagyhatár és a mínusz 4 Celsius fokot elérő hajnali hőmérsékletek ellen már a permetezés, illetve a füstölés sem segített.

A megyében május 5-én és 6-án tapasztalt fagyok Kiskunfélegyházától Kecskeméten át Kunszentmiklósig nagy területeket érintettek, és már az előzetes becslések alapján is jelentős veszteségeket okoztak a meggy-, alma-, szilva- és szőlőültetvényekben - tette hozzá a szakember. Jelezte: pillanatnyilag is tart a károk felmérése, emellett folyamatosan érkeznek a gazdálkodók kárbejelentései. Annyi már most is látszik, hogy akadnak helyek, ahol az idei termés szinte teljesen elfagyott.

Ráadásul ahol nem süllyedt 0 fok alá a hőmérséklet, ott is "megfáztak" a terméskezdemények, ezért intenzívebb gyümölcsritkulásra lehet számítani - fogalmazott a vezető, aki úgy vélte: a helyzet különösen azért szegte kedvét a termelőknek, mert a gyümölcsösök egyébként jól teleltek, a hideg évszakban keletkezett fagykárok mértéke nem volt számottevő. Bács-Kiskun megyében viszont a mostani fagyok után az idei sokak számára már a harmadik, elemi csapással sújtott esztendő öt éven belül - húzta alá.

Farkas Zoltán kitért arra is, hogy a szántóföldi növénykultúrák közül várhatóan a burgonya ugyancsak megsínyli majd a hideget. A gumók csírái sok helyen valószínűleg elfagytak. S bár ez a növények életképességét nem veszélyezteti, ám az új csírák képződése visszaveti a burgonya fejlődését, és legalább két hetes késést idéz elő a termés betakarításában - fogalmazott.

HOZZÁSZÓLÁSOK