Évente 270-300 súlyos, életveszélyes állapotban lévő gyermeket gyógyítanak hazánk legnagyobb gyermekgyógyászati intézményében, ezért égetően szükség lenne több, a mai technológiának megfelelőbb lélegeztető-gépekre. A kórház jelenleg négy darab olyan lélegeztetőgéppel rendelkezik, amely korszerűségének és modernitásának köszönhetően kiemelkedően segíti és támogatja az életveszélyes állapotban lévő gyermekek gyógyulási esélyeit - olvasható a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány közleményében.

Sok gyerekosztályt bezártak, elsősorban szakemberhiány miatt, így egyre nagyobb a Heim Pál Gyermekkórház megterhelése. Az intenzív kezelésre is egyre nagyobb a megnövekedett betegek között az igény, ezért a kórház vezetése az Intenzív osztály ágyainak a növeléséről határozott. Az ágyak mellett természetesen a gyógyításhoz szükséges műszerek számának növelése is szükséges. A lélegeztető gép az intenzív osztály alapműszere, melynek ára nagyon magas, ezért csak sok adományozó együttműködésével tudja az alapítvány biztosítani.

A gyermekkórház vezetése a megoldásért az alapítvány, az pedig az adományozók segítségét kéri.

Progresszív ellátás keretében az ország egész területéről érkeznek betegek a Heim Pál Gyermekkórházba, nagy számban, más gyermek intenzív osztályokról illetve más kórházak gyermekgyógyászati osztályáról. Az egészségügyi intézményben 2015-ben 100 beteg igényelt gépi lélegeztetést, az átlagos lélegeztetési napok száma 4,54 volt, ám ezek a számok évről-évre emelkednek.