A kormány június elejére törlesztette az orvostechnikai eszközbeszállítók felé a március végéig fennálló lejárt tartozásokat, ám ez csak pillanatnyi lélegzetthez juttatta a főként hazai kis- közepes vállalkozásokat. A konszolidációra fordított 60 milliárd forint csak részben enyhítette a helyzetet, hiszen további 30 milliárd forintnyi tartozást görgetnek továbbra is maguk előtt az intézmények, ami szeptember végére ismét megközelítheti a 70 milliárd forintot. A Magyar Orvostechnikai Beszállítók Szövetségének szakértői továbbra is egy védőháló felállítását és az életmentő eszközök áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentését szorgalmazzák a vállalkozások ellehetetlenülésének megakadályozására.

"Amennyiben a konszolidáció nem jár együtt a finanszírozási rendszer rendezésével és a beszállítók finanszírozási biztonságának megteremtésével, őszre a mostanihoz hasonló nagyságrendű lejárt számlával nézünk majd szembe" - hangsúlyozza Csipő Georgina, a MOBSZ szakmai projektfelelőse.

A MOBSZ szakértői szerint a kórházi tartozások finanszírozására az állam kamatmentes hitelt nyújthatna a vállalkozásoknak, készfizető kezességet vállalhatna a kórházi tartozásokra, illetve megfontolandó a tartozások ingyenes faktorálása is. A védőháló működtetésében kiemelt szerepe lehet az állami hátterű hitelintézeteknek. Ezek bevonásával tekintve, hogy jelenleg is az állami fenntartású kórházak kintlévőségei jelentik a nehézségek forrását, sem egy kamatmentes hitel, sem a készfizető kezesség nem járna valós kiadással az állami költségvetés számára - állítja a szakmai programfelelős.

Az orvostechnikai eszközöket beszállító vállalkozások ugyanakkor továbbra is úgy vélik, hogy ezen eszközök áfájának 5 százalékra történő mérséklése jelenthet megoldást a cégek ellehetetlenülésének megelőzésére, így az áfa előfinanszírozásának a rendkívüli terhe részben csökkenne. Miközben a gyógyszerek esetén 5 százalékos kulcsot alkalmaznak, addig egy életmentő, beültethető defibrillátor vagy egy szívkatéter esetén 27 százalékos áfát kell fizetni. Az áfát az orvostechnikai beszállítók rendesen fizetik, ugyanakkor az eszközök ára mellett, ezt sem kapják meg időben a kórházaktól - mondja Csipő Georgina.