A volt miniszterelnök, az Együtt-PM szövetség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Századvég egyik kutatója tanulmányában kimutatta, hogy az egykulcsos adó 444 milliárd forint kiesést okozott a költségvetésnek, a pénz nagy része - átlagosan több mint egymillió forint - a társadalom felső tíz százalékához tartozóknál maradt, míg a többiekre megszorítások vártak.

Véleménye szerint az egy számjegyű személyijövedelemadó-kulcs - amelynek lehetőségéről Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt Japánban - ismét a szegényeket és a középosztályt sújtaná, mivel több mint 500 milliárd forinttal csökkentené a költségvetés bevételeit, amit a kormány másképp, újabb megszorításokkal, például az áfa további emelésével, "rezsi- vagy stadionadóval" pótolna.

Hozzátette: az egykulcsos adó miatt bevezetett megszorítások elszegényedést okoztak, és 50 ezer munkahely szűnt meg amiatt. Szerinte az is ezzel függ össze, hogy a Jabil Circuit Magyarország Kft. - amellyel a kormány korábban stratégiai partnerségi megállapodást kötött - csaknem hétszáz embert bocsát el tiszaújvárosi üzeméből.

Az Együtt-PM vezetője elmondta, olyan adórendszert vezetnének be, amellyel a minimálbéresek havonta 8-10 ezer forinttal többet vihetnének haza. Megtartanák a családi adókedvezményt is. Fájni - mondta egy kérdésre válaszolva - csak Simicska Lajosnak és a Fidesz-kormányzás néhány ezer "haveri kedvezményezettjének" fog, azoknak, akik igazságtalanul jutottak trafikhoz, földhöz, nyertek közbeszerzéseket.

Bajnai Gordon szerint a kormányfő beismerő vallomást tett, amikor Japánban arról beszélt, évtizedben vagy évtizedekben kell gondolkodni Magyarország euróövezeti csatlakozásáról. Az Együtt-PM vezetője szerint azonban Orbán Viktor gazdaságpolitikájával évszázadokba is beletelne, amíg az ország felzárkózik a nyugat-európai országokhoz.

Megemlítette, hogy a magyar GDP csak egy százalékkal múlja felül a válság mélypontján, 2009-ben mértet, miközben a lengyel gazdaság nyolc százalékkal nőtt ez alatt. A volt kormányfő nem akarta kommentálni pártja népszerűségi mutatóit, mondván, az utóbbi napokban több, egymással ellentétes közvélemény-kutatási adat jelent meg.