Bajnai: az igazságosabb választási rendszer lehetőség a javításra

Bajnai Gordon javításban, jó szereplésben bízik a májusi európai parlamenti (EP) választáson, amely szavai szerint egy igazságosabb választási rendszerben zajlik.
Inforádió, MTI, 2014. április 12. szombat, 09:45
Fotó: Napi.hu

Az Együtt-PM pártszövetség vezetője pénteken Veszprémben azt mondta: ritkán adódik olyan esély, hogy egy nagy vereség után rögtön lehetőség legyen a szépítésre. Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: "rengeteg polgárban van meg a hangulat, hogy szépítsünk", sokan szeretnék megmutatni a világ és saját maguk számára "az ország szebbik arcát".

Az EP-választás - amely az alig egy éve alakult pártszövetség első önálló megméretése lesz - "nem Orbán Viktor választási rendszerében zajlik", hanem egy igazságosabb eljárásban, amely lehetőséget ad a pártok versenyének - fogalmazott. A mandátumok eloszlását döntően a részvételi arány fogja meghatározni - tette hozzá.

Bajnai Gordon közölte: meg szeretnék mutatni, hogy "csak azért is létezik egy jelentős tömeg, amely nem elégedett azzal, ami az országban történik". Kérdésre elmondta: az Együtt-PM le akarja váltani Tarlós István főpolgármestert, és "véget akar vetni annak a politikának, amely Budapestet egy élhető, szabad szellemű városból Orbánisztán egyik városává tette. (...) Nem fővárosává, mert az Felcsút" - fogalmazott.

Olyan főpolgármester-jelöltet kell találniuk, aki képes elnyerni nagyon sokféle fővárosi szavazó bizalmát, de a jelöltkeresés még folyamatban van: "a demokratikus ellenzék ezt a jelöltet még nem találta meg".

Orbán Viktor rendszerét jogszerűen kell megdönteni, de az új házszabály jelentősen csökkenti a parlamenti politizálás szerepét, "ezért szükségesek olyan parlamenten kívüli körök, civil mozgalmak, amelyek képesek magukat megszervezni" - fogalmazott. Hozzátette: pártszövetségük eddig is parlamenten kívül politizált, mégis érdemi hatásuk volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

justice, 2014.04.13 20:50

@RonaGyuri:Van igazság amit ír ,mármint annyiban hogy ön a pártra gondolt én pedig azokra akik a szavazatukat adták.De az hogy lefasisztázunk ebben az országban pártokat,embereket az baj,nagyon nagy baj,mert érzékeny téma és ha valakire ráaggatjuk akkor egy politikai csellel ki is lehet közösíteni,nem törődve azzal hogy igen hatalmas a támogatottsága.Az elempé vezetője az atv-ben szólott józan gondolkodását használva és macskát békát rákiabáltak,pedig hát ő nem érdemelte meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RonaGyuri, 2014.04.13 07:57

@justice: "Ez hatalmas csúsztatás amit ön itt ír." ennek mi köze is lenne az ATV-hez?
Tudom derék matyar ember nem ismeri azt, hogy: bocs elnéztem! =))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

justice, 2014.04.12 22:15

@RonaGyuri:Az ATV-ben elhangzottakra utaltam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2014.04.12 21:48

Ha az általa szervezett flashmobok során egy-két kölyök fennakad a kerítésen, vagy lezuhan valahonnan, ezt is röviden, vállrándítva intézi el? "nem értettünk hozzá"!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2014.04.12 21:45

A libástól - eddig - csak a lóvénkat kellett félteni (kifizetetlen libák), ezután az életünket is kell?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html