Bajnai: helyre kell állítani a bizalmat!

A bizalom helyreállítását szorgalmazta a gazdaságban és a társadalomban Bajnai Gordon Miskolcon, egy gazdasági fórumon.
MTI-Eco, 2013. január 10. csütörtök, 21:41
Fotó: Napi.hu

A volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület elnöke vállalkozók, üzletemberek és politikusok előtt úgy fogalmazott: ma Magyarországon a demokrácia, a magántulajdon, a piac és a szolidaritás, továbbá a "Nyugat is meg van kérdőjelezve", az ország megosztott. Az ország csak akkor tudja "megnyerni" a következő 10-20 évet, ha a társadalmi közmegegyezést újra helyre tudja állítni - vélekedett Bajnai Gordon.

Megjegyezte: a hírek szerint a kormány a 13. havi nyugdíj bevezetését fontolgatja, ez a mai helyzetben "politikai szélhámosság". Az a "kormány készül 13. havi nyugdíjról beszélni, amely a ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett" - tette hozzá Bajnai.

A gazdasági folyamatokat úgy értékelte Bajnai Gordon, hogy nemcsak tavaly volt recesszió, de vélhetően az idén is az lesz, "Magyarország tartósan stagnáló, leszakadó pályára került". Ha a gazdaságban nem lesz gyors és radikális fordulat, az ország az egyéni vállalkozások szintjén is leszakadó pályára kerül - véli a volt miniszterelnök.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bertalaszlo, 2013.01.11 08:05

Ki ez a Bajnai? , hogy ennyit foglalkozik vele a napi
Állitsa helyre a bizalmát a libatenyésztőknél!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

malkom, 2013.01.11 07:19

Nyilvánvaló, hogy Bajnai lesz a nemzeti összefogás vezéralakja, de MG-nak most egy kiváló esélye van, hogy fenntartható úton maradhasson, éspedig még ebben a ciklusban le kell váltani a széles fideszes vezetést a Fideszen belül. Csak így lehet elkerülni, hogy az orbánizmus ne váljon hosszútávon fenyegető mumussá a befektetők számára. Ez rosszabb lenne mint a turáni átok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Vote, 2013.01.11 07:08

@VoIe:
Annak minosulnek mint a strabagos lopasok, alagutak és volgyhidak az alfold kozepen. Kiveve, hogy azok sokkal nagyobb erteket kepviseltek, ergo többet loptak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2013.01.11 06:54

@szkiita: Komolyan erdekel, hogy a magadfajta agymosott hulyek szerint a Kozgepes es egyeb milliardos lopasok minek minosulnek? Azt hazaszeretetbol csinaljak, kizarolag az adofizetok erdekeit nezve?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

medellin, 2013.01.11 06:49

szkiita: amiket leírtál, tökéletesen érvényes orbán elvtársra és bandájára. Bajnai Gordon nemcsak ígérget, hanem bizonyított is, és az ő kormányzása volt a kevés kivétel (igaz, sajnos csak 1 évig tartott), amikor nem a demagógia, populizmus és teljes irracionalizmus szerint ment a kormányzás, hanem az ország hosszú távú érdekei szerint. Tudom, neked az a feladatod, hogy a többi bértollnokkal folyamatosan gyalázd, az un. békemenetes elvtársaiddal együtt, de a sok hazugság még hazugság marad.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html