Vidéken 175 járási hivatal, Budapesten 23 kerületi hivatal állt fel. Mostantól ezek keretében működnek a régi okmányirodák, amik eddig a jegyzők alá tartoztak. December közepén a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)  azt ígérte, hogy az okmányirodák működését semmilyen módon nem zavarja a járási hivatalok létrejötte, de akkoriban több olvasónknak is gondja akadt a januári időpontkéréssel - számolt be az Index.

Többnyire sima ügy

A portálnál a magyarorszag.hu-n keresztül tesztelték, tudnak-e mindenhol elektronikusan időpontot foglalni ügyintézésre. Elintézendő ügyként egységesen azt állították be: "Nagykorú részére útlevél cseréje az érvényességi idő lejárta vagy adatváltozás miatt". A tapasztalat az, hogy az okmányirodák túlnyomó többségében szerda délelőtt gond nélkül lehetett időpontot foglalni a jövő, január 7-tel kezdődő hétre, sőt, sok helyen, például Tatán, Jászapátiban, Pásztón, Bonyhádon még eheti, január 4-i szabad időpontot is találtunk. A legjobb Békéscsaba volt, ahol a január 3., csütörtök reggel 10 órát is le tudtak volna még foglalni szerda reggel.

Pár hetes várakozással ugyan, de még januárban elintézhették volna az útlevélügyet Pécsen, ahol január 23-ra lett volna időpont, vagy Gödön és a II. kerületben, ahol január 24-re tudtak volna foglalni.

Az aktuális hét sajnos nem

Tizennégy vidéki okmányirodában és öt budapesti kerületben viszont február közepéig, ameddig az online foglalási rendszer előre lát, egyáltalán nem tudtak időpontot foglalni az index.hu újságírói. Ezeknél az irodáknál bármelyik hetet is állították be, a kiírt üzenet mindig az volt: "Az aktuális hét sajnos nem tartalmaz lefoglalható időpontot. Kérem válasszon egy másik hetet ügye elintézéséhez!" Utánajártunk, hol mi okozza ezt.

Az V. kerületi okmányiroda munkatársa a megkeresésre azzal magyarázta a jelenséget, hogy náluk az Ügyfélkapuban eleve mindig kevesebb időpont van meghirdetve, mert a rendszerük képtelen összeszinkronizálni az ott jelentkezők időpontjait a telefonon vagy személyesen, sorszámhúzással érkező ügyfelek időpontjaival. És mivel az utóbbi két módon még mindig sokkal több ügyfél jelentkezik be az okmányirodába, az Ügyfélkapuról érkezőknek csupán heti két órányi sávot tartanak fenn. Erre egyébként az Ügyfélkapun nem figyelmeztetik az embereket, ott csupán annyi látszik, hogy nincs szabad időpont a legtávolabbi, még ellenőrizhető dátumig, február közepéig. Telefonon azonban ide már január 9-ére is lehetett volna időpontot foglalni.

Be is lehet toppanni

Hasonlóan nem kedvez az internetezőknek a helyzet a XI. kerületben sem. Itt ugyan több sávot szabadítottak fel az ügyfélkapus igénylőknek, de ezek is mind beteltek február közepéig. Az okmányiroda munkatársa is inkább azt javasolja, hogy aki új iratokat szeretne igényelni, az ne az interneten kérjen időpontot. Ráadásul a kerület okmányirodájába előzetes időpontfoglalás nélkül is várják az ügyfeleket.

A XII. kerületben heti nyolc óra jut az Ügyfélkapuról érkezőknek, ezek a helyek mind meg is teltek már február 15-ig. Az itteni okmányiroda munkatársa is a telefonálást ajánlja. Ugyanakkor azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az átállások következményeként hamarosan akár bővülhet is az időpont-kínálat. A maradék két kerület, ahol elfogytak az időpontok, a IV. és a XVI. Ezeket az okmányirodákat telefonon sem sikerült elérnünk szerdán, így csak sejteni tudjuk, hogy hasonló okok állnak itt is a háttérben.

Zökkenő-és problémamentes?

Más jellegű problémákat találtak a vidéki járási hivataloknál. A rétsági járási hivatal okmányirodájának munkatársa telefonos megkeresésre azt mondta: az átállás miatt szinte minden területen tapasztalhatóak fennakadások, a gépjárműves okmányokra vonatkozó igényeket már fel tudják dolgozni, de az egyéb iratokkal kapcsolatban még várniuk kell az ügyfeleknek az időpontokra. Hogy az átállás mennyire nem ment zökkenőmentesen, az abból is látszott, hogy a járási hivatal vezetője még nem kapott hivatali telefonszámot, ezért őt nem tudtuk telefonon elérni. Ő egyébként Varjú Frigyesné, az Echo Tv hírfőszerkesztőjének felesége.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal a fennakadásokra vonatkozó kérdésre szerda délután azt a választ adta: "2013. január 2-án a rétsági járási hivatal munkavégzése zökkenőmentesen megindult, az okmányiroda folyamatosan kiszolgálja az ügyfeleket. Az ügyfélkapun történő időpontfoglalás működik, az időpontok feltöltése folyamatos. A telefonos időpontfoglalás problémamentes". Annyit elismertek, hogy "a reggeli órákban a rendszerek átállása miatt lassabb volt az ügyintézés", de megnyugtatóan hozzátették, hogy "a járási hivatal munkatársai azonban mindent elkövettek azért, hogy ne legyen fennakadás sem az időpontfoglalásban, sem az ügyintézésben, így ez rövid idő alatt megoldódott, azóta fennakadásról nincs tudomásunk". A kormányhivatal válaszlevele után az újságírók szerda délután újra megpróbáltak a magyarorszag.hu-n keresztül útlevélügyben időpontot foglalni Rétságra, de valamilyen okból megint nem sikerült.

A vakszerencsére vannak utalva a bebuszozók

Kaotikusnak tűnt a helyzet a szentlőrinci hivatalban is. Kérdésre az okmányiroda munkatársa nem tudta megmondani, mikorra várható, hogy helyreáll az ügyfélkapus időpontigénylés. Irodájukban eddig is főleg érkezési sorrendben szolgálták ki az ügyfeleket, interneten kevesen jelentkeztek. Szerinte azok kerültek most igazán abszurd helyzetbe, akik távolabbi falvakból buszoznak be ügyeiket intézni. Ők most a vakszerencsére kell bízzák magukat, mondta. Szerinte idővel biztos meg fog oldódni minden, de most annak is örülnek, hogy egyáltalán működnek az átállás után.

Jóval prózaibb okok miatt nem lehet időpontot kérni Ügyfélkapun keresztül a bólyi járási hivatalba. Az okmányiroda munkatársa elmondta, hogy nem szeretnének ilyen módon időpontokat meghirdetni. Állítása szerint idáig az volt a gyakorlat, hogy azokon a napokon, amikor működik az ügyfélszolgálat, várták a személyesen megjelenő ügyfeleket, akik hamar sorra is kerültek. Persze, tette hozzá mindehhez, ezt a bevett eljárást még meg kell beszélniük a frissen kinevezett hivatalvezetővel is, ezért nem tartotta kizártnak, hogy hamarosan változni fog a rendszer és lehetőség lesz előzetesen időpont igénylésére.

A mezőcsáti hivatalba sem sikerült az Ügyfélkapun időpontot igényelni. Az okmányiroda munkatársa szerint azért nem kezelték eddig ezt a problémát, mert amúgy sem volt jellemző náluk az internetes bejelentkezés. Korábban sem vették komolyan az igénylők az online rendszert és az ott kiadott időpontokat. Ugyanakkor, most hogy év elején kevés az ügyfél, azért lesz idejük rendbe tenni az internetes naptárat is, tette hozzá.

Sorszámhúzó és vizsgaidőszak is bekavart

Kisebb zavarokról meséltek a jászberényi hivatal munkatársai is. Például a sorszámhúzó gépük még a régi nyitvatartási idő szerint adott sorszámokat, ezt még nem sikerült átállítaniuk. Komolyabb fennakadásról számoltak be a jászberényi járás alá tartozó járokszállási kirendeltségből: ide jelenleg valóban nem lehet interneten időpontot kérni, mert az átcsoportosítások még nem értek véget. Ugyanakkor az online időpontkérés itt sem volt jellemző eddig sem.

Kis haladékot kaptak az átállásra a mohácsi járási hivatalnál. A Baranya megyei kormánymegbízott áldását adta arra, hogy ebben a járásban csupán január 4-től induljon el az online jelentkezés. További csúszás alighanem csupán az útleveles ügyintézésekben lesz, mivel az útlevelek kiadását intéző kolléga január közepéig a vizsgaidőszakát tölti a Közszolgálati Egyetemen, ám utána teljes kapacitással fognak készülni az útlevelek is, ígérték.

Szintén nem sikerült online időpontot igényelni a derecskei járási hivatal alá tartózó létavértesi kirendeltségen. A hivatal munkatársa elmondta, hogy most szembesültek azzal, hogy nem osztották el világosan az illetékességi területeket olyan járásokban, ahol több okmányiroda is működik. Sok olyan gyakorlati kérdés merült most fel szerinte, melyet előre nem látott senki, ezért nem zökkenőmentes az átállás. A létavértesi okmányirodában megköszönték, hogy a problémára felhívták a figyelmüket. Azt mondták: egy technikai malőr volt az ok csupán, melyet már sikerült is elhárítaniuk.

Több olyan hivatalt is találtak az Index zsurnalisztái, ahol olyannyira nem jellemző az internetes ügyintézés, hogy tőlük hallottak először a problémákról. Így jártak a gyulai és a hatvani hivatalokban. Utóbbiban informatikai hibára gyanakodtak, miután a kérdés után az okmányiroda munkatársa sem tudta szinkronizálni rendszerüket az Ügyfélkapuval. Az biztos, hogy a telefonálás egy próbát mindenképp megér. A celldömölki járási hivatalban telefonon például már január 7-re tudnak időpontot adni, miközben az Ügyfélkapuban ebből semmi nem látszódik.