Balog Zoltán elmondta, a nagyobbrészt az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében kiírt programokkal elsősorban a hátrányos helyzetűeket, illetve a társadalmi felzárkózást segítenék. A miniszter kiemelte, 5 milliárd forintos pályázati keretösszeggel romákat segítő tanodaprogramot hirdetnek meg, valamint egy komplex ifjúsági-fejlesztési program is indul, 3,5 milliárd forintból.

Az évek óta sikeres tanodaprogramokról szólva Balog elmondta, hogy ezek olyan, az iskolai felzárkózást segítő projektek, amelyek a végzettség nélküli iskolaelhagyás vagy a lemorzsolódás visszaszorítása, elkerülése érdekében indulnak.

Az ifjúsági programokkal hatékony ifjúságtámogatási rendszer kialakítása, az elhelyezkedési esélyek növelése, a külföldön dolgozó fiatalok hazai munkaerőpiacra történő visszailleszkedése, illetve az előítéletmentes szemlélet kialakítása a cél - hangsúlyozta.

Balog bejelentette azt is, hogy a roma szakkollégiumi hálózat támogatására és továbbfejlesztésére 1,2 milliárd forintot, az Útravaló ösztöndíjprogram folytatására pedig összesen 6 milliárd forintot fordítanak.

Elmondta, a 2011-ben, az egyházak kezdeményezésére létrehozott Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) egyik célja az új roma középosztály létrehozása volt, amely nem a konfrontációban, hanem az együttműködésében érdekelt.

"A szakkollégiumok olyan szellemi és közösségi műhelyek, ahol a szaktudás, az identitás erősítése az önismeret fejlesztésén túl a társadalmi felelősségvállalás konkrét tevékenységében is megnyilvánul" - fogalmazott Balog.

Az Útravaló program fontosságát hangsúlyozva elmondta, a köznevelési adatok szerint az óvodában és az iskolában a hátrányos helyzetű gyerekek aránya eléri a 30 százalékot, az érettségit adó középiskolában ez az arány viszont csak 11 százalék. Az iskolázatlan családokban felnövő roma fiataloknak csak a 33 százaléka tanul tovább érettségit adó képzésben, a nem roma hátrányos helyzetű családokban már 50 százalékuk - jelezte.

A 2005 óta működő ösztöndíjprogram az általános iskola hetedik osztályában kezdődik és a középiskola tizenharmadik évfolyamáig vehető igénybe. A program keretösszege 4,2 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) ezen felül további 1,8 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - ismertette a miniszter.
Köpeczi-Bócz Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, az Útravaló programot eddig költségvetési forrásból finanszírozták, az idei évtől azonban erre a célra már uniós támogatás nyerhető el. Az új pályázat révén a kiszámíthatóság növekszik, mivel ezeket a pályázatokat az eddigi gyakorlattal ellentétben nem egy, hanem három tanévre írják ki. Minden évben 9 ezer diák jut támogatáshoz, azaz három év alatt 27 ezer diák kaphat ilyen jellegű segítséget - közölte az államtitkár.

Köpeczi-Bócz Tamás tájékoztatása szerint a roma szakkollégiumokat érintő pályázati összegből várhatóan 9-10 kollégium kaphat támogatást. Új szakkollégium létesítése esetén az intézménynek 25, már meglévő esetében 30 hallgatóval kell működnie - tette hozzá.