A negatív infláció önmagában érdekes, de ez számunkra nem meglepő, hiszen hónapok óta figyeljük, hogy egyre-másra meglepik az inflációs adatok Európát - mondta, utalva arra, hogy ez európai szintű probléma. Nem vagyok nyugodt ezektől a folyamatoktól, de látható az Európai Központi Bankban (ECB) is van idegesség - tette hozzá.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban. Magyarországon 1968 óta nem volt példa arra, hogy csökkenjenek a fogyasztói árak. Márciushoz képest átlagosan 0,1 százalék volt az infláció.

A londoni elemzői közösség inflációs prognózisai zéró és 0,3 százalékos emelkedés között mozogtak, az adatok ismertetése után úgy vélték azonban, hogy deflációs veszély nem fenyeget Magyarországon.