Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Balog Zoltán elmondta, hogy a kétszázmilliárd forintos többlettámogatás az eddigi éves 280 milliárd forintos adókedvezményt és a többi családi célú forrást egészíti ki.

A miniszter a 2015-2019. közötti akcióprogram elemei között említette a korábbi szociálpolitikai támogatást, "szocpolt" felváltó, azt kibővítő családi otthonteremtési kedvezményt, az adókedvezmény-rendszer további kibővítését, az első házasságukat kötőknek két évre szóló, 5 ezer forintos "nászajándékot", a kismamák részmunkaidős foglalkoztatási támogatását, valamint a bölcsődei férőhelybővítést.

A miniszter azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a tervezett, "kívánt" gyerekek megszülessenek Magyarországon, illetve a gyermekvállalás ne legyen szegénységi kockázat. Utalt arra, hogy a fiatalok statisztikai átlagban 2,1 gyereket szeretnének vállalni, ám végül különböző okok miatt átlagosan csak 1,35 gyerek születik, továbbá arra is, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségekben élő családok körében születik több gyerek.