PM: dübörög a gazdaság, nem lesz gond

A költségvetés 141,9 milliárd forintos hiánnyal zárta idén az első negyedévet, az eredmény időarányosan is kedvező - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásáért felelős államtitkára hétfőn az M1-en.
Domokos László, 2019. április 8. hétfő, 20:30
Fotó: Napi.hu

Az államtitkár a bevételek közül kiemelte az áfát, amelyből 2019. első három hónapjában 305,4 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába az előző évhez képest.

Ez az adat is mutatja a magyar gazdaság fehéredését. Példaként említette a tavaly a cégek között bevezetett online számlázást, amelynek következtében olyan többletjövedelmek jelentek meg, amelyek önmagukban a gazdaság növekedésével nem magyarázhatóak.

A személyi jövedelemadóból befolyt 41,2 milliárd forintos növekedés részben a foglalkoztatottak számának, részben pedig a jövedelmek növekedésével magyarázható.

Míg az előző években a nyugdíjkassza gyakorlatilag nullszaldós volt, idén az első három hónapban a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból 64,1 milliárd forinttal több bevétel érkezett be az államkaszába az előző évhez képest.

A költségvetés kiadási és bevételi oldalának adatai azt mutatják, hogy az Országgyűlés által 2019-re meghatározott hiánycél tartható - mondta Banai Péter Benő az MTI beszámolója szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK