Jövőre két olyan lépés lesz, amely a mindennapi fizetések szempontjából kiemelkedő: az egyik, hogy elindul az azonnali átutalási rendszer, a másik, hogy az új ötszázasok megjelenésével befejeződik a forintbankjegyek cseréje.

A tízezrestől az ötszázasig

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint öt évvel ezelőtt - 2013 júniusában - döntött az 1997-ben megjelent bankjegyek cseréjéről. Majd 2014 szeptemberében az új tízezres bemutatásakor Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke azt mondta: "A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2014 és 2018 közötti időszakban megújítja a jelenleg forgalomban lévő bankjegysorozatot, s újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki".

A tízezressel elindított csere utolsó bankjegye pedig a tavaly bemutatott, azóta jogilag már törvényes fizetőeszköznek számító új ötszázas, amely 2019 februárjában kerül forgalomba.

Mi lesz az új ötszázason?

A mostanihoz hasonlóan az új ötszázason elől II. Rákóczi Ferenc portréja lesz, a hátoldalon pedig a sárospataki vár látható. A bankjegyet Pálinkás György grafikusművész tervezte. A megújított 500 forintos bankjegyen lévő biztonsági elemeket, vagyis azt, hogy nem hamis, a hétköznapi használat során, segédeszközök nélkül is ellenőrizni lehet:

  • A nyomtatott portré tükörképét ábrázoló, eddig is alkalmazott vízjelkép az új bankjegyeken kiegészült a portrévízjel mellett elhelyezkedő, vízszintes 500 értékjelzéssel. Ez a - sok külföldi bankjegyen is elterjedten alkalmazott - kombináció egyrészt nehezíti a hamisítást, másrészt mindenki egyszerűen ellenőrizheti.
  • Az előoldalon található hologram markánsabb lett és összetettebb védelmet is kínál. Az 500 forintos esetében a hologramfólián II. Rákóczi Ferenc portréjának tükörképe látható. A hologramfólia a - többi alacsony címletű bankjegyhez hasonlóan - a bankjegy bal szélén helyezkedik el.
  • A megújult 500 forintos bankjegy számmal és betűvel írt értékjelzései a jelenleginél jobban tapinthatók, de más kifejezetten a tapintással történő azonosítást megkönnyítő elemek is helyet kaptak az új bankjegyen. Az 500 forintos értékjelzés - szintén a kis címletértékű bankjegyekkel azonos módon - a bankjegy bal felső szélén található.
  • Az új bankjegy előoldalának közepén mozgatás hatására a színét változtató festékkel nyomtatott elem található. Ez a biztonsági elem az 500 forintos esetében egy vágtázó lovat ábrázoló motívum, amely mozgatás hatására liláról zöld színűre változik.
Kép: Forrás: Magyar Nemzeti Bank

 

Meddig kell elszórni a régieket?

A mostani ötszázas alig több mint húszéves pályafutás után búcsúzik, ugyanis az első sorozat 1998. december 1-jén debütált, majd 2001 februárjában jött egy új sorozat, amelyre egy színváltó nyomat (OVI) került, majd 2009 áprilisában még egy sorozat került forgalomba. Az ötszázasból készült egy emlékbankjegy is az 1956-os forradalom tiszteletére, ez 2006. október 20-án jelent meg.

A búcsúzó ötszázasokkal - így a már említett 1956-os forradalomra készült emlékbankjeggyel is - 2019. október 31-ig lehet bárhol fizetni. Mivel az ötszázas úgynevezett tranzakciós bankjegy, azaz mindennapos készpénzes fizetéseknél gyakran előkerül, ezért a régiek újakra történő cseréjére várhatóan gyorsan fog menni.

Akinél mégis maradna 2019. október vége után mostani ötszázas, az még 3 éven keresztül bármelyik postán és bankfiókban kaphat érte újat. A Magyar Nemzeti Bank pedig a bevonástól számított 20 évig, azaz 2039 október végéig ad helyettük új bankjegyet. A bankjegyekről szóló szabályozás egyébként azt mondja ki, hogy 2019 október végéig kell bárhol elfogadni a régi ötszázasokat, azt viszont semmi nem tiltja, hogy egy-egy elfogadóhely - például egy üzlet ezt követően is elfogadja a régit. Erre azonban nem köteles.

Kivételes tízezres

A bankjegycsere legfontosabb része tehát az új ötszázasok megjelenésével lezárul. Egyetlen címlet van, a tízezres, amelyekből még a régiek is törvényes fizetőeszköznek számítanak. Ezek bevonásáról később ad tájékoztatást a jegybank.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

A többi címlet, vagyis az ezres, a kétezres, az ötezres és a húszezres esetében már csak az újak számítanak törvényes fizetőeszköznek. (Az előbbi táblázatban láthatóak a különböző bankjegyekre vonatkozó határidők, vagyis az, hogy meddig lehet azokat a postákon, bankfiókokban, valamint a jegybankban újra cserélni.)