Bár a globális pénzügyi válság hatásai nem tűnnek el, vissza kell térni a normális kerékvágásba. A jegybankok számára hagyományosabb szerepet kell elképzelni, a válság által kikényszerített, bizonyos unortodox módszerek megőrzésével, a fő banki szereplőknek azonban a kereskedelmi bankoknak kell lenniük - fogalmazott Matolcsy.

Véleménye szerint a kereskedelmi bankoknak aktív szerepet kell betölteniük, hitelezniük kell és a beruházási projekteket finanszírozniuk. A 2008-as pénzügyi válság szinte mindent megváltoztatott a bankszektorban, így a kormányok, jegybankok, az üzleti szektor, és a bankrendszer ügyfeleinek gondolkodását is átalakította. A gazdaságelméletben is sok alapvető fontosságú dolog megváltozott, például az árfolyamok és az infláció közötti kapcsolat, amely nem annyira közeli, nem annyira merev, és nem annyira erős.

A jegybankok is sokat változtak, és ahogy az 1930-as években, most is beavatkoztak annak érdekében, hogy elejét vegyék a pénzügyi válság újabb hullámainak. A globális pénzügyi válság nyomán minden központi banknak, a korábban "alvó jegybankoknak" is át kellett alakítaniuk irányelveiket, politikájukat. A válság a szabályozók gondolkodását és az állam bankszektorhoz való hozzáállását is megváltoztatta - mondta az MNB első embere.

Úgy látja, hogy Magyarországon 2002-től felelőtlen és fenntarthatatlan gazdaságpolitikát folytatott a kormány, és a háztartások, valamint a bankszektor is felelőtlen és fenntarthatatlan elveket követett, ez pedig mesterséges felfutást eredményezett a válság előtt; 2010 óta azonban Magyarországnak sikerült "átfordítania" a gazdaságot, sikeres fiskális politikát vezetett be, lépésről lépésre csökkent az államadósság szintje.

A bankrendszer hozzáállása is átalakult, és a magyar háztartások, ügyfelek is felelősebbé, konzervatívabbá, konzekvensebbé váltak.

Az MNB vezetése 2013-ban megváltoztatta a jegybank monetáris politikáját: az alapkamat mostanra történelmi mélypontra csökkent, bevezették az elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat támogató növekedési hitelprogramot (nhp). A jegybank emellett az önfinanszírozási programmal is segítette az államadósság csökkentését.

Matolcsy szerint a jövőben egy új szabályozói rendszert is létre kell hozni, amely kiegyensúlyozottabb, mint az eddigi. Továbbra is elejét kell venni a "sarkon ólálkodó válságoknak", de nem kockázatos módszerekkel, hanem kiegyensúlyozott, szilárd szabályozói mixszel. Az MNB elnöke szerint a kormánynak is segítenie kell a bankrendszert a hitelezésben, és a beruházási projektek finanszírozásában.