A devizahiteles ügyfeleknek több mint 90 százaléka összességében jobban járt, mint a forinthitelesek. Szakértői kalkulációk szerint a tipikus devizahiteles ügyfél havi törlesztőrészlete a forintosítás hatására 15 ezer forinttal csökkent - szemlézi az MTI Kovács kijelentését.

Mára a lakossági devizahitelek lényegében eltűntek a piacról, a múltban felmerült kérdések jogilag szilárd válaszokat kaptak.

Adósságrendezési ügyek természetesen továbbra is vannak szerinte, de nemcsak a bankoknál, hanem jellemzően a közszolgáltatóknál, az önkormányzatoknál. Már egyre kevesebb per van folyamatban, egyre kevesebb ügyvéd hajlandó szakmailag nehezen, jobbára sehogy sem indokolható nézeteket képviselni a főtitkár szerint. Ami pedig a nemzetközi jogi fórumok bekapcsolását illeti, reálisan ott sem várható a magyar megoldást felülíró állásfoglalás.

Európában az a szokás, hogy nemzeti tulajdonban van a bankszektornak több mint a fele. Ma már Magyarországon is ez a helyzet. A magyar gazdasági szereplők úgy látják, hogy hosszú távon érdemes a bankszektorba beruházni - mondta el Kovács Levente.

A mostani forintgyengüléshez hasonló, anno padlóra küldte a hiteleseket. A gyenge miatt árfolyam nagyon megugrottak a törlesztőrészletek.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.