Eszerint jelenleg csupán minden harmadik cég tervez beruházást, ötből egy pedig kifejezetten csökkenteni tervezi az erre fordított összeget. Fejlesztések a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó vállalatoknál és az iparban, építőiparban valósulhatnak meg a legnagyobb arányban.

A KSH adatai szerint 2020 második negyedévében tovább csökkentek a nemzetgazdasági beruházások, 9,9 százalékkal maradtak el az előző évitől. A visszafogott beruházási tevékenység pedig a nagyvállalatok tervezett fejlesztései alapján még jó darabig folytatódhat.

Felmérésünk szerint az eddigi tendenciához képest komoly változás állt be a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem-állami nagyvállalatok beruházási szándékában. A válság következtében óvatosak és megfontoltak lettek a hazai nagyvállalatok, amit jól mutat, hogy míg az előző negyedévben a válaszadók 47 százaléka tervezett fejlesztéseket, addig jelenleg 15 százalékponttal kevesebben, a cégek alig harmada (32 százalék) vélekedik ugyanígy - mondta Patrick Van Overloop, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A visszaesés az előző évekhez képest is jelentősnek mondható, hiszen hasonlóan alacsony érték utoljára 2017 harmadik negyedévében jellemezte a nagyvállalatok beruházási aktivitását.

A fejlesztési céloknál nem látható lényeges változás, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan most is a technológiai beruházások a legnépszerűbbek. Az előző negyedévhez képest azonban jelentősen, 27 százalékról 15 százalékra mérséklődött az ebben gondolkodók aránya.

Nem várható növekedés a beruházásra fordított összegnél sem. Az előző negyedévhez képest ugyanis majdnem felére, 13 százalékra mérséklődött azok aránya, akik növelnék a fejlesztésekre szánt összegeket, miközben nagyjából ötből egy cég (19 százalék) csökkenteni tervezi ezeket a költségeket a következő egy évben - tette hozzá a szakember.

Cégméret alapján a 10 milliárd éves árbevételt meghaladó vállalatoknál várható leginkább, és a 2-4 milliárd éves árbevételű cégeknél várható legkevésbé fejlesztés a következő 12 hónapban. Az ágazatokat megvizsgálva ennél is nagyobb különbségek figyelhetők meg. A kereskedelemben és a szolgáltató szektorban zuhant a beruházási szándék (32-33 százalékról 17, illetve 11 százalékra). Az iparban, építőiparban valósulhatnak meg a legnagyobb arányban a fejlesztések, az ágazatban a vállalatok 60 százaléka továbbra is tervez ilyen tevékenységekkel.