Megvolt az oka, hogy miért hozták létre korábban az integrált minisztériumot, de most, ennyi év távlatában és nyolc éves vezérkari főnöki tapasztalatom alapján azt mondom, hogy ez nem viszi előbbre a honvédelem vezetésének kérdését - mondta Benkő Tibor az InfoRádióban.

Egy minisztériumot kell létrehozni, olyat, amely "képes a Magyar Honvédség irányítására, a feltételek megteremtésére, a rendelkezésre álló javak szakszerű, törvényes felhasználására - tehát kontroll-szerepet is ellát -, továbbá szükség van egy erős magyar honvédségi parancsnokság létrehozására".

Külön kell választani a politikai irányítást végző szervet a katonai végrehajtástól

- hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.

Egy erős, de kis létszámú minisztériumra van szükség és kell egy hatáskörrel és felelősséggel felruházott Magyar Honvédség Parancsnokság, székesfehérvári központtal - hangsúlyozta a miniszter.

2019. január 1-jével szeretnék megkezdeni az átalakításokat, először a vezetés feltételeinek megteremtésével, a katonai szervezeteknél pedig a műveleti alkalmazásképesség biztosításával.

A minisztériumban létrehozták a honvédelmi ügyekért felelős államtitkári posztot (kikötés, hogy az államtitkárnak legalább 30 év katonai tapasztalattal kell rendelkeznie), valamint az alá tartozó, katonai ügyekért felelős osztályt - olvasható az infostart.hu-n.

A kép forrása: MTI Fotó/Bodnár Boglárka.