Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos pluszforrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi 130 ezer forint helyett havonta 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok - mondta a miniszter az MTI beszámolója szerint.

Az elmúlt időszakban az alapellátásban dolgozó háziorvosi praxisok támogatása jelentősen nőtt, azonban ettől elmaradt a közfinanszírozott fogorvosok támogatása. Ezért döntött úgy a minisztérium, hogy ebben az évben a heti 30 órát dolgozó alapellátó fogorvosok és fogorvosi szakellátók 1,5 millió forint támogatást kapnak. Az ennél kevesebb heti rendelési időt vállalók időarányosan kevesebb pénzhez jutnak. A 2020. január 1-jétől esedékes havi fix rezsitámogatás összege 9,5 milliárd forint. Ez a jelenlegi támogatáshoz képest 250 ezer forintos havi többletet jelent.

A szakmai grémiumokkal folytatott hosszú egyeztetések után jutottak el a mostani lépésig, azonban a tárgyalások folytatódnak - mondta a miniszter.

A közfinanszírozott fogorvosi ellátás és az alapellátás más területeinek finanszírozása között nagyra nyílt az olló, és a mostani támogatás egy kicsit enyhíti a különbséget - tette hozzá Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke. Az egészségügyért felelős államtitkárság elfogadja azt, hogy a fogorvosi ellátórendszer az alapellátás teljes jogú résztvevője, és ezt a területet is ugyanolyan finanszírozás illeti meg.