Perebijnisz hangoztatta, hogy a magyar miniszterelnök által tett kijelentések a magyar kisebbség autonómiájáról és kettős állampolgárságáról ellentétesek az ukrán jogszabályokkal.

"Ezek a kijelentések mint olyan megnyilvánulások, amelyek nem segítik az ukrajnai válság eszkalálódásának megállítását és a helyzet stabilizálását, aggodalmat keltenek bennünk" - fogalmazott a szóvivő.

Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, hogy "megfontoltan" álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika.  A szóvivő szavai szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott "provokatív" nyilatkozatait.

A magyar Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy az ukrán külügyi tárca behívatta a kijevi magyar nagykövetet.
"A magyar pozíció világos, és a nagykövet ezt elmondta" - tette hozzá Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője.

Az Index egy Donyeckben készült tudósításából emellet az is kiderült, hogy Orbán Viktor szombati beszédében a magyar autonómiáról szóló szavai, amelyben a 200 ezres Ukrajnában élő magyar közösséget ki is emelte, igen komoly reakciót váltottak ki, amelynek eredménye lett a fenti nagykövet-bekéretés. A cikk szerint a kedden minden jelentős ukrán lap a címlapon hozta Magyarország fenyegetését.  Orbán autonómiáról szóló szavai több szomszédos országban is kiverte a biztosítékot. Erről bővebben itt olvashat.