A nagykövetet megkérdezték arról, nem-e tart attól, hogy a nyílt kommunikáció miatt esetleg megromlik a viszonya a kormánytagokkal. Erre Bell úgy válaszolt: "A magyar kormányban dolgozó kollégáimmal együtt mindannyian átérezzük a magyar-amerikai kapcsolatok javításában viselt felelősségünket. Én is mondtam, és a sajtójelentések szerint Szijjártó külügyminiszter is ugyanezt hangoztatta, hogy a beszédemben nem volt semmi újdonság, minden egybecseng az utóbbi években tett megjegyzéseinkkel, amelyek még az Orbán-kormány 2010-es beiktatása előtti időkre nyúlnak vissza - idézte Bellt a Portfolio.hu.

Elmondása szerint az USA továbbra is támogatja a térség országainak európai integrációját, "amióta csak kiléptek a vasfüggöny mögötti több évtizedes elszigeteltségből".

A civil szervezetek és a kormány viszonyával kapcsolatban elmúlta: az elmúlt évben történt bizonyos előrelépés. Hozzátette: azt szeretnénk, ha ez a tendencia folytatódna.

A nagykövetasszony az interjú készítéséig nem értesült Lázár tegnapi kommentárjairól, így azokra nem tudott mit mondani. Helyette elismételte: "az Egyesült Államok és Magyarország között erős a kapcsolat, barátokként, partnerekként és szövetségesekként beszélünk egymással".

Úgy véli, a mostani kritikákról már korábban is beszélt nyilvánosan és magánbeszélgetésekben is. Mint elmondta, országa nagyon örül a katonai együttműködésnek.

Elismételte, hogy kérik, hogy a korrupt személyeket állítsák bíróság elé, valamint kifejtette azt is, hogy aggódnak a magyarországi sajtószabadság miatt és amiatt, ahogyan egyesek a menekültekről beszélnek. Emellett bátorítják a kölcsönösen előnyös üzleti együttműködést. Kapcsolatunk nyílt és kétirányú - szögezte le.

Bell ittléte óta több egyetemen is beszélt már, különböző témákról. Mint elmondta, "értékeli a lehetőséget, hogy elmondhatja véleményét sok dologról, és rávilágíthat néhány gondolatra arról, hogy miképpen viszonyul az amerikai politika Magyarországhoz."

Mikor arról kérdezték, hogy a magyar-amerikai viszonyon javítani kívánó magyar kormánytagok felől volt-e érdemi közeledés, sikerült-e előrehaladni, csak annyit mondott: Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet és én is elkötelezettek vagyunk ennek megteremtésében. Mindketten nagyon szeretnénk haladást felmutatni - vagyis nem erősítette meg az előrehaladást.

Megkérdezték, milyen kifogásolt területeken látnak előrelépést, amire úgy válaszolt: Maradjunk annyinál, hogy az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet keretében Magyarország hajlandó volt bizonyos törvénymódosításokra, amelyek választ jelentettek a megfogalmazott aggodalmakra. Szijjártó külügyminiszter maga mondta, hogy Magyarország a saját érdekét követi, amikor odafigyel a magyar polgárok és a külföldi partnerek szavára.

Bellt a kitiltási lista jelenlegi hosszáról is kérdezték. Ezzel kapcsolatban persze csak annyit tudott mondani, hogy a beutazási feltételeknek való megfelelést folyamatosan, napi szinten vizsgálják az illetékes amerikai szervek, és a vonatkozó adatokat bizalmasan kezelik.