Belőlük élnek a vidéki egyetemek

Tandíjjal együtt évente mintegy 43 milliárd forintot költ a debreceni, szegedi és pécsi egyetemen tanuló mintegy 11 ezer külföldi hallgató a három megyeszékhelyen - állapította meg egy, a nemzetközi hallgatói mobilitás helyi gazdaságra gyakorolt hatását vizsgáló kutatás.
Domokos László, 2017. március 16. csütörtök, 17:15
Fotó: Napi.hu

A Debreceni Egyetem (DE), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) nyolc kutatója által - a három intézmény mintegy 1500 külföldi diákja bevonásával - végzett felmérés szerint a három egyetemvárosban lakhatásra, megélhetésre és szórakozásra évente több mint 22 milliárd forintot költenek el, a tandíjakra pedig csaknem 21 milliárdot. Becslésük szerint a három megyeszékhelyen egy külföldi hallgató átlagosan 1,2 városi munkahelyet teremt - írta az MTI.

Vizsgálták a hallgatók városokkal kapcsolatos elégedettségét az árak, a lakhatás és a szolgáltatások minősége, a közbiztonság, a közlekedés, az ügyintézés, a szociális kapcsolatok és a nyelvi nehézségek szempontjából is - mondta M. Császár Zsuzsanna kutatásvezető, a PTE Földrajzi Intézetének egyetemi docense.

Pécsett az infrastruktúrát és az ügyintézést, Debrecenben a befogadó közeg megismerését és mentalitását, Szegeden az egyetemi közeget és a tanulmányokat, valamint a szabadidő eltöltésének lehetőségeit jelölték meg problémaként a külföldi hallgatók. Ugyanakkor mindenhol egyértelműen kevesellték a hallgatók az étkezési, vásárlási, sportolási és szórakozási lehetőségeket.

Mindhárom városban a lakhatásnak és a hétköznapi szituációknak - a bevásárlásnak, a szolgáltatások igénybevételének - a megoldása tűnt a legegyszerűbbnek. A külföldi hallgatók többsége bérelt lakásokban lakik, ami jó anyagi helyzetre utal, köztük kisebb arányban lakásvásárlók is vannak.

A 2016-2017-es tanév őszi adatai alapján a legtöbb nemzetközi hallgatót - 4321 főt - a DE fogadja, ezt szinte azonos számban követi a szegedi és a pécsi egyetem 3200 fővel.

HOZZÁSZÓLÁSOK