Kitalálták honnét lesz több magyar katona: a középiskolákból

A honvédség létszáma folyamatosan nő, de nem kellő mértékben - mondta mai évértékelőjén az MTI szerint Benkő Tibor honvédelmi miniszter, aki szerint ki kell bővíteni honvédkadét programot, 2030-ig 8-10 katonai középiskolára van szükség.
Domokos Erika, 2020. február 4. kedd, 16:32
Fotó: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt

A nemzetbiztonsági kabinet elfogadta az új nemzeti biztonsági stratégiát - jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén. Ezzel párhuzamosan megkezdték a katonai stratégia kidolgozását. A nemzetbiztonsági stratégia katonai része kiemelt figyelmet fordít az európai védelmi képesség kérdésére. Ez nem csak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Parancsnokságának, hanem minden tárca feladatkörét érinti. Az európai védelmi képesség kapcsán a miniszter példaként említette a Franciaországgal valamint az Egyesült Királysággal való kapcsolat erősítését. Az ország nemzetközi szerepének vonatkozásában rendkívül fontos, hogy az attaséhivatalok számának bővítik - véli a miniszter. Tavaly három új attaséhivatal nyílt a nagykövetségek mellett. Idén újabb három attaséhivatal nyitását tervezik.

Érkeznek az eszközök, titkosított beszerzéssel

A miniszter kijelentette: "program és terv szerint haladunk". Erre bizonyítékul szolgálnak például az új technikai eszközök, az anyagi készletek, a megkezdett fejlesztések.

Benkő Tibor 2020 kiemelt feladatai között említette a szervezeti átalakítás folytatását, a nemzetközi vezetőszervek létrehozását, a Magyar Honvédség Parancsnokságának Székesfehérvárra költöztetésének folytatását, a hadkiegészítési rendszer átalakítását, a 2020-as Zrínyi Miklós emlékévre, valamint a jövő nyárra tervezett repülőnapra való felkészülést.

A fejlesztésekről azt mondta, az eszközök ütemterv szerint érkeznek. Idén is folytatódik a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program. Az eddigi eredmények közül szólt a magyarországi kézifegyver-gyártásról, az Airbus többfunkciós helikopterek beszerzéséről. Emlékeztetett, a program egyik része a katonákról szól. Ebben kiemelt fontosságú a társadalommal való kapcsolattartás, valamint az életpályamodell. Utóbbit folyamatosan aktualizálni kell. A program másik része a haderőfejlesztés. Ennek kapcsán a kutatás-fejlesztést és az innovációt hangsúlyozta.

Modern, ütőképes hadsereget terveznek

Tavaly megvalósult a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar dezintegrációja. Ezzel a honvédelmi ágazati és a katonai feladatok különváltak. A minisztériumnak három feladata van: meg kell fogalmaznia mit vár el a katonáktól, a Magyar Honvédségtől, a feladathoz hozzá kell rendelni az erőforrásokat, a harmadik pedig a szigorú ellenőrzés és kontroll. A Magyar Honvédség Parancsnokságának létrehozásával arra törekedtek, hogy "a pénzt, paripát, fegyvert oda kell adni a katona kezébe". Ez kell ahhoz, hogy a katona törvényben rögzített feladatainak eleget tegyen. Ennek felhasználását viszont szigorúan ellenőrizni kell - jegyezte meg az MTI szerint a miniszter.

A miniszter szerint egy új világrend van kialakulóban, a katonai kihívások is jelentős változáson mennek keresztül. Megjelent egy új hadviselési forma, a hibrid hadviselés, sok az instabil állam, napjainkban is rendszeresek a különböző terrortámadásokról szóló hírek. Emellett a tömeges illegális migrációval már 2015 óta küzd az ország. Kitért arra is, hogy a NATO két veszélyeztetettséggel számol, keleti (orosz) és a déli fenyegetettség. Utóbbi egyre nagyobb hangsúlyt kap a NATO különböző szintű értekezletein.

A biztonsági környezetet figyelembe véve a kormány úgy döntött, hogy egy modern, ütőképes, a hazája iránt elkötelezett, lojális katonákból álló, modern felszereléssel rendelkező haderőre van szükség. "Ezzel tudjuk biztosítani az ország biztonságát és tudunk hozzájárulni a nemzetközi biztonsághoz" - mondta Benkő.

Jön a közép-európai hadsereg

A miniszter szerint a Nyugat-Balkán békéje Magyarország számára elsődleges fontosságú kérdés. Még erősebb, még komolyabb, még megbízhatóbb feladatrendszert kívánnak a Nyugat-Balkánon kiépíteni. A miniszter ezzel együtt kiemelte: nemcsak a Nyugat-Balkánon és a balti államokban kell felkészültnek lenni, hanem Közép-Európában is. Ezért kezdeményezték egy közép-európai többnemzeti hadosztály parancsnokság és egy regionális különleges műveleti parancsnokság létrehozását. Megtették továbbá a kezdeti lépéseket a nemzeti hadiipar kialakítására, és a tartalékos rendszer kiépítésében is előrelépést értek el.

Kiemelt fontosságúnak nevezte a társadalommal való kapcsolat erősítését, az utánpótlás nevelést. A honvédség létszáma folyamatosan nő, de nem kellő mértékben. Az önkéntes tartalékos katonák száma meredeken növekszik. A miniszter szerint kibővítik a honvédkadét programot, azt mondta: 2030-ig 8-10 katonai középiskolára van szükség.

Pénzt is adnak

Szólt a NATO azon elvárásáról is, miszerint a védelmi kiadások legalább 20 százalékát haderőfejlesztésre kell fordítani. Ezt túl is teljesítették a miniszter szerint. Emlékeztetett a kormány azon vállalására is, hogy elérik a GDP 2 százalékos arányt a védelmi kiadásokban. A 2015-ben megkezdett átlagosan 50 százalékos illetményfejlesztés utolsó 5 százalékát tavaly teljesítették. Ezen felül tavaly decemberben elismerve az egyenruhás fegyveres szolgálatot, a katonák 500 ezer forintos "fegyverpénzt" kaptak, most januárban pedig 10 százalékos illetményemelést.

Újabb átszervezés a Honvédkórházban
A budapesti honvédkórház egy szervezeti átalakítás előtt áll. Kiemelt helyet kívánnak elfoglalni a magyar egészségügy fejlesztésében - jelentette ki a miniszter. Később, a sajtó kérdésére válaszolva elmondta: a honvédkórház orvosigazgatójának megbízatása a próbaidő végével, a szervezeti átalakítások nyomán szűnt meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.02.06 23:29

@Hali-ho: aha. hát, remek példát mutatsz, gratulálok.
diplomácia érzéked nulla. viszont előnye az állapotodnak, hogy teljesen átmeneti... (hamar kicsinálnak, mint agresszort)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.02.06 18:42

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2 Újjáalakult a Munkásőrség:
--
Éjjen és virágozzék,
a Virág! elvtárs.
.
Még mindig 1 az utunk a párttal és a néppel, s aki nem lép egyszerre a nerrel, az nem kap rétest. se
Ecce a leghülyébb barakk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.02.06 15:48

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
Miért pont te lettél a legelső tag?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.06 15:35

Breaking News!!!

Újjáalakult a Munkásőrség

Várják a nem ijedős fiatalokat, és az egykori munkásőrök jelentkezését is

http://www.atv.hu/belfold/20200206-ujjaalakult-a-munkasorseg

https://www.vadhajtasok.hu/2020/02/06/az-atv-facebook-oldala-reklamozza-a-munkasorseg-felhivasat/


Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hali-ho, 2020.02.06 14:26

@Darquan: Kiből lesz a rendőr te nagyeszű? Mindenki katona lesz? És, katonákra egyáltalán nincs szükség? Mert nem termelnek értéket?

Igen, nekiállok izmozni, és lehet kapok pár pofont. De legalább szembe tudok nézni másap a feldagadt képemmel. Ha kell a rendőr, mert az asszonyt csesztetik vagy verekedés van, akkor kell.
És remélem nem egy bölcsészlányt küldenek ki pl, aki be akarja bizonyítani, hogy képes megfékezni egy ilyen helyzetet.

Egyébként kaptál már pofont valaha, vagy mindig megúsztad?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html