Benyújtották a számlát az ellenzéki összefogás pártjai

Tízmilliókat lehetett volna megspórolni a következő öt évben, ha a Budapesten hatalomra került ellenzéki összefogás pártjai kevesebb polgármester-helyettesi pozíciót igényeltek volna.
Komócsin Sándor, 2019. december 6. péntek, 08:17
Fotó: MTI Fotó

A budapesti önkormányzati választáson győztes ellenzéki pártok sok polgármesteri helyet igényeltek, aminek költségét az adófizetőknek kell állniuk - derül ki a 24.hu összefoglalójából. Míg 2014 őszétől 52 főállású és 8 társadalmi megbízatású alpolgármester dolgozott a 23 budapesti kerületben, a 2019-es választás után 60 főállású és 9 kvázi részmunkaidős alpolgármestert választottak meg.

Ami a pozíciók pártok szerinti eloszlását illetni, a Jobbik lényegében megsemmisült Budapesten, és az LMP sincs sokkal jobb helyzetben. Ugyanakkor az utóbbi idők választási eredményeit, közvélemény-kutatásait nézve feltűnő, hogy az MSZP milyen sok helyet szerzett, míg a Momentum ehhez képest keveset. A létezése óta 0 és 1 százalék közötti közvélemény-kutatási eredményeket produkáló Párbeszéd szintén sok pozíciót fogott.

A bérköltség szempontjából a következő összehasonlítás adódik. A 2014-es szabályok alapján évente kevesebb mint 700 millió forint ment el a kerületi polgármesterek és alpolgármesterek fizetésére. Az idén megválasztott tisztségviselők együtt viszont több mint egymilliárd forintot keresnek évente. Jóval kisebb lenne a növekmény, ha a kormányoldal által kezdeményezett 2017-es fizetésemelés utáni helyzettel hasonlítanánk össze a mostanit. Ugyanakkor kétségtelen, hogy lehetne spórolni néhány tízmillió forintot, ha a pártok mutattak volna némi önmérsékletet.

Karácsony Gergely főpolgármester és öt helyettese a választási ciklus öt éve alatt 492 millió forintot keres, ami körülbelül 200 millióval több, mint amennyit a Tarlós-éra elején megszavaztak a fideszes főpolgármesternek és helyetteseinek. Eközben Budapest 2019-es költségvetése alapján a főváros kiadásai 380 milliárd forintra tehetők, így a Karácsonyék bérére évente elköltött százmillió forint ennek a 0,02 százaléka.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2019.12.06 15:01

@na4: Úgy biz a , vissza kell őket terelni oda ahova valók !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.12.06 13:32

@kman: A lecsúszott, tehetségtelen komcsi söpredék előmászott a csatornákból.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.12.06 12:38

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csel, 2019.12.06 11:30

@kman: A megélhetési nersevik fekália söpredék a választókkal fizettette meg mohóságának az árát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bobby11, 2019.12.06 09:40

@Abbe:
Ez ugyanaz az oldal. Alapvetően vicc, hogy 3200 önkormányzat van egy 10 milliós országban.
Az meg pláne vicc, hogy gyakorlatilag nincs fölöttük Állami kontroll, mert kis túlzással annyit költenek, amennyit akarnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html