Eltérő pályát ír le idén a benzin és a gázolajforgalom a magyar kutakon.

A gázolaj lépésről lépésre "dolgozza le veszteségét" és szeptemberben már csak 1,2 százalékkal fogyott kevesebb belőle, mint 2019 hasonló időszakában. Augusztusban 4,9, előtte 7,6, illetve 7,5 százalék volt a mínusz, míg a tavaszi karantén idején 11,8, illetve 21,8 százalék - derül ki a NAV adataiból.

Ha ez a tendencia folytatódna, akkor év végére már újra a korábbi 1-3 százalékos növekedést láthatnánk, erre azonban semmi garancia nincs. A gázolaj-forgalmat hajthatja, ha az emberek a karácsonyi ajándékokat zömmel online szerzik be, hiszen a fuvarozók ezt tankolják. A járvány azonban hozhat meglepetéseket, még akkor is, ha a kormány az egyre riasztóbb számok ellenére jelenleg nem tervez komolyabb szigorításokat.

Ezzel szemben a benzinforgalom júliusban állt legközelebb a 2019-es szinthez, akkor mindössze 0,06 százalékkal tankoltak kevesebbet az emberek. Azóta viszont nem, hogy ledolgozná, de egyre távolabb kerül a tavalyi szinttől. Szeptemberben például 1,6 százalékkal fogyott kevesebb belőle, mint 2019-ben. Ez 161,6 millió litert jelent, 2,6 millió literrel kevesebbet.

Üzemanyagfogyasztás
Infogram

Csökkenés az első 9 hónapban

Eddig idén a hazai kutakon 1,37 milliárd liter benzin fogyott, 6,7 százalékkal, 99 millió literrel kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában. A gázolaj-fogyasztás 2,52 milliárd liter volt, 6,5 százalékkal, 176 millió literrel kevesebb.

Mi van a nagy kútláncokkal?

Hasonló adatokról számolt be a Magyar Ásványolaj Szövetség is, amely a NAV-val szemben csak a nagy benzinkút-láncok forgalmáról közöl számokat, az úgynevezett "fehér kutakról" nem.

A szervezet szerint az első 9 hónapban a benzin forgalma 5,8, a gázolajé 8,6 százalékkal csökkent.

Szabadforgalom

A csökkenő kereslet nemcsak az üzemanyagok forgalmán, hanem egy tágabb halmazban, a szabadforgalomba kerülő üzemanyag mennyiségén is meglátszik. Ebben benne van a fuvarozókhoz, mezőgazdasági termelőkhöz közvetlenül kerülő üzemanyag mennyisége is. Mivel ez a szállítások függvényében hektikusan változik, érdemes éves gördülő összeggel (az utolsó és az azt megelőző 11 hónap adata) számolni.

Ez most stagnálást mutat, bár az beszédes, hogy miközben a februárral végződő 12 hónapban közel 2 milliárd liter benzin fogyását regisztrálta a NAV, most ez a szám kevesebb, mint 1,9 milliárd. A gázolaj esetében pedig 4,5 milliárd liter áll szemben a kicsivel több, mint 4,3 milliárd literrel.

Szabadforgalom
Infogram

Nagyot bukott az állam is

A szeptemberi államháztartási tájékoztató szerint az első 9 hónapban 490,9 milliárd forint folyt be az üzemanyagok jövedéki adójából, szemben a tavalyi év hasonló időszaki 509 milliárd forintjával. Az egyenleget javította ugyanakkor, hogy július 1-től már a magasabb adó - a benzin esetében literenként 125, a gázolajnál 120,35 forint - terheli az üzemanyagokat, miután a Brent olaj ára tartósan 50 dollár alatt volt és van most is.