Ezért lehet az egekig emelni az üzemanyag árát itthon

A magyar üzemanyagforgalmi statisztikákat elnézve úgy tűnik, hogy az autósok olyanok mint a béka, amely alatt elkezdik forralni a vizet. Hiába drágult ötödével az üzemanyag tavaly óta, a fogyasztás növekedése egy cseppet sem fékez. Persze nem olyan könnyű letenni az autót és az árukat is el kell valakinek vinnie.
Szász Péter, 2018. szeptember 22. szombat, 11:46
Fotó: Napi.hu

Igen lendületesen drágult idén az üzemanyag, mostanra az autósok újból megszokhatták, hogy 400 forint körüli összeget kell fizetni a benzin és a gázolaj literjéért, utóbbiért jellemzően pár forinttal mindig többet.

Az áremelkedés májusban lett látványos, akkor a benzin átlagára 9, a gázolajé pedig 11 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Júniusban 15, illetve 18 százalék, júliusban pedig 18, illetve 20 százalék volt a növekedés mértéke. Utóbbi esetében ez 60, illetve 68 forintos többletet jelentett, 2017 júliusában ugyanis még csak 339 forintot kellett fizetni átlagosan mindkét üzemanyagfajtáért.

Ez a többlet egy 50 literes tankolásnál 3000-3400 forintot jelent, ami persze sok pénz de láthatóan nem elég ahhoz, hogy az autósok letegyék a járműveiket.

A magánhasználatot jól leképező benzin- és a fuvarozást is magába foglaló gázolajfogyasztás növekedése lényegében ugyan ütemben folytatódott, mint korábban: előbbi 3-4 százalékkal, utóbbi 8-9-cel.

Hogy a fuvarozók miként reagálnak költségeik növekedésére - amelynek az üzemanyag csak egyik eleme - azt nemrég megtudtuk: árat emelnek.

Az átlagautós leginkább kifizeti a többletet, amelyet fedezni fog az utóbbi évek béremelési hulláma, illetve a fogyasztás és a gazdaság növekedése.

A KSH által közölt átlagárból és NAV fogyasztási adataiból az derül ki, hogy tavaly júliusban 57, idén 69 milliárdot költöttek az autósok benzinre és 100, illetve 131 milliárdot gázolajra. A különbség a két üzemanyagfajta esetében majdnem 43 milliárd forint.

Jelenleg a hazai üzemanyagárakat leginkább meghatározó Brent olaj ára valamivel 80 dollár alatt mozog, de egyes prognózisok szerint az Egyesült Államok szankciós tervei miatt a 100 dollár sem kizárt. Ez bőven 450 forintos árat eredményezne a hazai kutakon.

Mivel az autót tényleg nagyon nehéz letenni, szállítani pedig mindig kell, a kormány is biztos bevételi forrásként tekinthet az üzemanyagokra. Az első hét hónapban, vagyis július végéig majdnem 360 milliárd forint folyt be jövedéki adóból és akkor az árfüggő áfáról még nem is beszéltünk.

Ez az összeg csak 10 milliárd forinttal, 2,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez a mérsékelt növekedés is csak annak köszönhető, hogy tavaly az első negyedévben még magasabb volt az adó mértéke a Brent árától való függés miatt.

Ha akarná sem nagyon csökkenthetné

Látszik, hogy a kormányt semmi sem kényszeríti arra, hogy a jövedéki adót csökkentse, azonban még ha lenne is ilyen akarat, akkor sem lenne túl nagy mozgástere. Az Európai Unió - ahogy a dohánynál - az üzemanyagok esetében is meghatároz egy adóminimumot.

Ez az ólmozatlan benzin esetében ez 359 euró ezer literenként, vagyis körülbelül 116 forint egy literre vetítve. Az adó szintje itthon 120 forint.

A gázolaj minimuma 330 euró ezer literenként, vagyis 107 forint egy literre. Jelenleg 110 forintot fizetünk minden liter gázolaj után.

A kép forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

fazakasl, 2018.09.23 07:11

Én már eleve csak azt nem értem - mi elég rendszeresen és államközi szerződéseink során többnyire a minőségében néha komoly kivetnivalókat is tartalmazó orosz kőolajat vásároljuk meg.
Mégis amikor számolunk a piaci árakkal, itt MINDIG a Brent olajjal (ami persze a legjobb minőséget jelenti) számoljuk ki statisztikailag az okosságokat!

De miért is?
Ha már egyszer mindenre ezüstöt használunk, akkor miért mindent aranyban számolunk?
Ha már azzal a Brent-tel számolunk, hozzanak csak ide bátran Brent olajat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mufflinca, 2018.09.22 17:56

Ha az üzemanyag ár növekedik, akkor a tömegközlekedés díja is fog. A tömegközlekedéssel eleve drágább már most is 1 megtett km, mint személygépkocsival, így gyakorlatilag nincs az az üzemanyagár, ami mellett érdemes lenne váltani tömegközlekedésre. Egy olyan elméleti határ van, amikor nem lesz értelme bejárni dolgozni, mert az ott keresett pénz, éppen fedezni fogja a bejárás költségét. Ha az étkezést, ruházkodást is beleszámolom, akkor lassan elérjük azt a szintet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.09.22 13:20

Az üzemanyagok jövedéki adójának magas szintje az EU bevételcentrikus, rövidlátó gazdaságpolitikájának következménye, mely manapság már a növekedésnek is akadálya.

Kis hazánkban azért annyit lehetne tenni, hogy az áfát csökkentjük.

Egyébként sok millió embernek nincs választása, autóznia kell: vidéken sok helyen olyan pocsék a közösségi közlekedés, hogy munkába járáshoz nemigen használható.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html