Mellár Tamás ügyvédje a lapnak elmondta: azért indították el a pert, mert Veres János egy parlamenti felszólalásában úgy nyilatkozott, hogy a KSH korábbi vezetőit többek között azért kellett meneszteni, mert a szakma alapvető tárgyszerű követelményeinek nem feleltek meg. A miniszter annak ellnére tette a kijelentést, hogy a Fővárosi Bíróság tavaly több ítéletben is komondta, a hivatal korábbi vezetőit indokolás nélkül és jogellenesen menesztették posztjukról. Mellár Tamást Medgyessy Péter 2003-ban mentette fel pozíciójából.