Ekkora lehet a 2019-es béremelés

A versenyszférában az idei átlagos béremelés mértéke várhatóan meghaladja majd az év végén megkötött megállapodásban foglalt nyolcszázalékos bérajánlást, és két számjegyű béremelés lehet 2019-ben is - mondta a Magyar Időknek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők szintén tíz százaléknál nagyobb mértékű béremelésekben bíznak a most folyó vállalati bértárgyalásokon.
Szepesi Anita, 2019. január 12. szombat, 07:30
Fotó: Shutterstock

Parragh László szerint változatlanul a munkaerőhiány hat a keresetek dinamikus emelésére, ugyanakkor vállalatmérettől is függ az emelés mértéke, a kis- és középvállalkozásoknál a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelése a meghatározó, míg a nagyvállalatok többet tudnak a bértömegre fordítani - idézi a lap cikkét az MTI.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke lapnak azt mondta, két számjegyű béremelést javasolnak a vállalati bértárgyalásokon, az eddig kötött megállapodások sikeresek, tíz százalék feletti 2019-es keresetnövelést rögzítenek. Jellemzően a következő hónapokban írják alá a megállapodásokat.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezetek alelnöke elmondta, szintén két számjegyű bérfejlesztés elérése a céljuk, ám figyelembe veszik a vállalatonként eltérő lehetőségeket. Megjegyezte, hogy a bérajánlásra nem hivatkoznak a tárgyalások során, mivel a minimálbér-megállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség - amelynek a Vasas is tagja - nem írta alá.

A lap úgy tudja, jövő héten szerdán kezdődnek az állami cégek bérfejlesztésével kapcsolatos egyeztetések, első lépésben a munkáltatók és a szakszervezetek között, ezt követően születhet megállapodás a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán.A 2017-ben kötött, három évre szóló egyezség értelmében idén 5 százalékkal emelkednének a bérek az állami vállalatoknál, ám abban egyetértenek a felek, hogy a munkaerő megtartása érdekében ennél magasabb mértékre van szükség.

HOZZÁSZÓLÁSOK