A 2016-ban kormányrendeletben szabályozott módon 26,5 százalékos béremelést kapnak a szakdolgozók - közölte Mészáros János, aki szerint a szakorvosok és a szakgyógyszerészek bére 107 ezer forinttal nő, minderre 19,2 milliárd forint pluszforrást biztosít a költségvetés.

Jövőre folytatódik a béremelés, erre 2017-ben 82,6 milliárd forint pluszforrást fordítanak. A szakdolgozók bére 2017 novemberétől további 12 százalékkal nő, majd 2018-ban és 2019-ben 8-8 százalék lesz a béremelés mértéke. Ugyanakkor 2017 novemberétől újra emelkedik a szakorvosok és a szakgyógyszerészek fizetése is, 100-100 ezer forinttal. A szükséges forrásokat a Nemzetgazdasági Minisztériummal folytatott folyamatos egyeztetés alapján biztosítja a kormányzat - fűzte hozzá.

Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-helyettese hangsúlyozta: megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a bérfejlesztéshez szükséges pénz időben eljusson az intézményekhez. Ehhez külön informatikai rendszert fejlesztettek ki, amelyre a 253 érintett intézmény közül már 183 regisztrált. Egyúttal részletes tájékoztatást nyújtanak az intézményeknek az OEP honlapján, és egy levelezőrendszert is működtetnek.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) ugyancsak felkészült a megemelt bérek kifizetésére. Az intézményekre nem ró pluszfeladatokat az intézkedés végrehajtása - közölte a sajtótájékoztatón Németh László, az ÁEEK vezetője.