Bérletvisszaváltás: 20 milliónál tart a számláló

Az első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
Csernátony Csaba, 2020. november 25. szerda, 13:49
Fotó: Napi.hu

A minisztérium rendelkezése szerint kezelési költség nélkül kell visszaadni a korábban megvásárolt helyközi bérletek árát azoknak, akik ezt november 18-áig kérték.

A díjtalan visszaváltási lehetőséggel a helyközi közlekedési eszközökön a veszélyhelyzet ideje alatt ingyen utazó egészségügyi dolgozók, a védekezésbe bevont orvosegyetemi hallgatók is élhettek.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a közleményben elmondta: "A visszaváltott bérletek nagyobbik hányada a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Volánbusz járataira szólt. Az autóbuszos szolgáltató által visszavásárolt mintegy 3300 novemberi bérlet kétharmadát munkavállalók, harmadát diákok használták korábban. A MÁV-hoz nagyjából fele-fele arányban érkeztek be a dolgozó és tanulóbérletek. A feleslegessé vált buszbérletek több mint 13 százalékát eredetileg mobilalkalmazásban váltották meg. A szolgáltatók várhatóan december közepéig összegzik a visszavásárolt bérletek adatait. Az azonban már most látható, hogy az érintettek összes megtakarítása meghaladja a 20 millió forintot."

HOZZÁSZÓLÁSOK