Megszellőztették, mekkora lesz a minimálbér 2019-ben

A garantált bérminimum jövőre eléri a 200 ezer forintot, míg a minimálbér 150 ezer forintra nőhet, erről a héten állapodhat meg a munkaadói és a munkavállalói oldal, egyezség hiányában pedig a kormány határozhat – értesült a kormánypárti Magyar Idők.
Domokos Erika, 2018. december 18. kedd, 06:20
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A lap úgy tudja, hogy a napokban ül össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), mivel a kormány továbbra is bízik a szakszervezetek és a munkaadók megállapodásában, habár a korábbi egyeztetéseken érdemben nem közeledtek az álláspontok.

Amennyiben nem születik egyezség, a kormány várhatóan legalább 150 ezer és legalább 200 ezer forintban határozza meg a két összeget. Az idén a minimálbér bruttó 138 ezer forint, míg a garantált bérminimum 180 500 ezer forint - írta a napilap.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zappara, 2018.12.18 20:02

@Fricibacsi3: ausztria rossz példa? jaja, csak úgy 120-150 évvel vagyunk elmaradva
erről beszélsz? ennek a megfelezéséről?
születéstől 114 Euro
3 éves kortól 121,90 Euro
10 éves kortól 141,50 Euro
19 éves kortól 165,10 Euro
születéstől 114 Euro
3 éves kortól 121,90 Euro
10 éves kortól 141,50 Euro
19 éves kortól 165,10 Euro
még a fele is legalább 2x annyi, mint a magyar (csak annak felezték meg, aki csak dolgozni jár oda, nem él ott)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2018.12.18 19:51

@Fricibacsi3: ez az adófizetők nagy részének adóemelés volt..a szerencsésebbek nullára kihozták magukat..a jómódúaknak azonban nagyon bejött
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laatoo, 2018.12.18 18:53

@europeer: De ez mindenhol így van. Németországba annyi különbséggel, hogy a nyereségadó az 15% és az iparűzési adó (aminek ott más a neve, de ugyanaz mint itt a Hipa) az is 15%. Hülyeség az adórendszeren rugózni, nem itt van a lényeg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.12.18 18:11

@terabit: A 6 elemiddel csak a port fogod fel. Egyszerű dolgokat nem értesz, a komolyabba ne avatkozz bele. Hazudni lehet, ahogy szoktál, és rendre fel is sülsz vele. Szép látni, mennyire tompa hazug vagy és beégsz, a napi ingyenebédedért.
A teljesség igénye nélkül felsorolom a legjellemzőbb adókat, amit egy vállalkozás általában fizet:
A munkáltatót terhelő adók és járulékok
szociális hozzájárulási adó
egészségügyi hozzájárulás (EHO) 19-től beolvad az elöbbibe
szakképzési hozzájárulás
--------
áfa
iparűzési
cégautóadó
társasági
pénzügyi tranzakciós illeték
kommunális adó
telekadó,
építményadó, stb.
---------------
Ennyifélét mindenképp, ehhez jönnek még a tevékenységi körhöz tartozó egyéb adók, például környezetvédelmi termékdíj, reklámadó, jövedéki adó, stb.
Van még valami megjegyzésed a témában?
----------
Mondtam, most csak azért válaszolgatok itt neked advent idején, mert az az egyik ajándékom karácsony előtt, hogy szaporíthatod a kretén kommenjeid számát.
Biztos komment darabra kapod a babgulyást buktával.
Én meg veszem a lapot, nehogy éhenpusztulj. :DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.12.18 17:44

@terabit: látom, egyetértesz az évtizedek óta nem dolgozó hülyenyuggerrel. A te adód is csökkent 36%-ról 15%-ra, Móricka?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html