Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A civil törvényről és a menekültekről tárgyalt négy civil szervezet képviselőjével Michael Roth, Németország Európai-ügyekért felelős minisztere - írta a hvg.hu. Roth a találkozók résztvevőiről kiposztolt egy-egy képet a Facebook oldalára.

Semmilyen ígéretet nem kaptak, véleményt sem mondott a német miniszter, inkább csak meghallgatta őket - mondta Kovács András, és a beszélgetés másik résztvevője. A német kormány korábban nemtetszését fejezte ki a civiltörvény miatt.

A kormány részéről a képek alapján Roth Takács Szabolcs EU-ügyekért felelős államtitkárával tárgyalt. A Momentum Mozgalom vezetésével is találkozott, más pártokkal viszont nem.

Roth egy Soros-plakátot is megosztott azzal a kommentárral, hogy az ilyen Soros György elleni állami plakátkampányra nincsenek szavak, a plakátok mindenhol ott lógnak Budapesten.