Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, az OTP árfolyamában továbbra is a 13 500-13 600 forint közötti támaszra érdemes figyelni, a Mol jegyzése pedig a szerdai gyengülést követően ismét a 3000 forintos támasz felé veheti az irányt.

Az elemző szerint a Richter szinte korrekciók nélkül emelkedik, az árfolyamában a következő fontos ellenállási szint 5800 forintnál húzódik. A Magyar Telekom jegyzését továbbra is a 435-445 forintos sáv határozhatja meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,99 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 43 216,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,01 százalékkal 3016 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,58 százalékkal 13 750 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 440 forintra gyengült, forgalma 409,9 millió forint volt. A Richter-papírok 35 forinttal, 0,62 százalékkal 5720 forintra erősödtek, forgalmuk 2,7 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!