Meglepő hír árnyékolta be a magyar kormány lépéseit

A KSH nemrég kiadott több mint 200 oldalas kiadványa a kormány számára igencsak kellemetlen adatot és megállapítást tartalmaz a külföldiek hazánkban tartózkodásáról. A gyakorlat élesen szembemegy ugyanis a kormányzat elhatározásával - írja az mfor.hu.
K. Kiss Gergely, 2019. július 17. szerda, 17:45
Fotó: Getty Images

A Központi Statisztikai Hivatal Magyarország, 2018 című kiadványából kiderül, hogy tavaly minden eddiginél több külföldi telepedett le nálunk. A kulturális különbségekre érzékeny Orbán-kormányt az legalább elégedetté teheti, hogy zömében nem az iraki, szíriai, afgán térségekből érkeznek új polgárok, hanem a szomszédos országokból - értékelnek a portálon.

Mindenesetre ez a fajta nemzetközi vándorlás egyre nagyobb mértékben segít mérsékelni az ország lakosságának természetes fogyását. A kiadvány szerint 2019. január 1-jén 172,6 ezer külföldi állampolgár tartózkodott jogszerűen és huzamosan Magyarországon, az ország népességének 1,8 százalékát alkotva.

Egy év alatt ezen állampolgárok száma 16,6 ezer fővel emelkedett, minden eddiginél nagyobb mértékben - legalábbis 2013-ig visszamenőleg mindenképpen. Akkor még "csak" 133 ezer külföldi állampolgár élt tartósan Magyarországon, vagyis a bevándorlás és a gazdasági migráció ellen vívott, milliárdokba kerülő harcok közepette 6 év leforgása alatt majdnem 40 ezerrel több külföldi állampolgár telepedett le hazánkban. A bevándorlás pont az utóbbi években gyorsult a leginkább.

A KSH adatai szerint a nálunk élő külföldiek zöme Európából érkezett, főként a környező országokból.

  • 12-12 százalék Romániából, valamint Ukrajnából,
  • 9,3 százalék Németországból (ez feltehetően a hazánkban termelő német tulajdonú cégekkel is magyarázható),
  • és 5,4 százalék Szlovákiából.

A külföldi állampolgárok nemzetiség szerinti megoszlását tekintve évek óta szinte változatlan az Ázsiából érkezettek aránya, 27-28 százalék körül mozog. Mivel az összlétszám emelkedik, a változatlan arány azt is jelenti, hogy az ázsiaiak csoportja is növekszik Magyarországon. Főként egyébként kínaiak és vietnámiak telepedtek le hazánkban.

A 2019 és 2018 közötti növekedés nagyon nagy mértékben köszönhető az ukrán állampolgároknak, akik huzamos ideig tartózkodnak Magyarországon. Egyéb statisztikák ismeretében minden joggal feltételezhető, hogy tartózkodásuk célja a munkavállalás.

2018-ban a külföldiek 5,7 százaléka volt ukrán, év elején ez 12 százalékra emelkedett. A növekedés hátterében egyrészt állhat a kormányzati kampány, mellyel a hiányszakmákban történő foglalkoztatásukat szerették volna elősegíteni, aminek eredményeként 2 év leforgása alatt 5000 ukrán dolgozó helyezkedett el magyar cégeknél.

Az elmúlt években egyre kisebb csoportot képeznek a román állampolgárok. Arányuk a teljes külföldi "népességen" belül a 2017-es 16 százalékról előbb 15, majd 12 százalékra mérséklődött tavaly. 2013-ban viszont még sokkal vonzóbb lehetett számukra Magyarország, hiszen akkor a több mint 144 ezer külföldinek a 29 százalékát tették ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2019.07.18 22:29

@znojmo: és meg is tesz mindent a narancshorda hogy ne is legyen. Persze a birkák csak az óriásplakátig látnak meg a Kossuth rádióig hallanak :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.07.18 21:39

@matura:
Magyarországnak nincsen 2000 éves történelme!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.07.18 14:13

Pont a környező migráció , amiről az ország 2000 éves integráns történelme szól, beleértve a honfoglalást is, csak a horthy korból lett egy degenerált csonka ország, itt már EU volt 1000 éve, de ez nem a fekete afrik és a világ gátlástalan népvándorlása.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Xenador, 2019.07.18 12:09

"a kormány számára igencsak kellemetlen adatot és megállapítást tartalmaz a külföldiek hazánkban tartózkodásáról."

Nem látom azt a megállapítást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.07.18 09:50

Állítsuk meg a vajdát !
Migráncsokat telepít be Magyarországra !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html