464 milliós bírságot kaptak az erőművek

Nem árpilisi tréfaként, de április 1-én módosult az a törvény, ami a villamosenergia termelő erőművek menetrendtartási kötelezettségeit szabályozta. Az országos rendszerirányító (Mavir) ki is osztott majd' 500 millió forint bírságot.
Napi.hu, 2020. szeptember 15. kedd, 12:39
Fotó: Getty Images

A magyar energiarendszer kiegyenlítetlenségéből fakadó problémára az úgynevezett menetrendezés hivatott megoldást nyújtani. Ennek értelmében minden erőmű köteles előre adatot küldeni a várható, általa megtermelt energia mennyiségéről. A pontos adatszolgáltatást az állam a KÁT-os erőműveknél bónuszfizetéssel ösztönözte vagy pótdíjjal büntette. Ez utóbbi a mai rendszerhez képest elhanyagolható mértékű volt, azonban 2020. áprilisa óta új jogszabályt lépett életbe, melynek lényege, hogy minden termelő maga felel a saját kiegyenlítetlenségéből származó pótdíjért.

Az azóta eltelt néhány hónapban a területet felügyelő, magyar hálózati rendszerirányító (Mavir) összesen 464 millió forintnyi büntetés megfizetésére kötelezte a menetrendezésben elmarasztalt, KÁT-rendszerben működő erőművek tulajdonosait, illetve a menetrendezést végző cégeket.

Utóbbiak szakmai színvonala és tapasztalata között nagy különbségek lehetnek - ez leginkább a pótdíjazásokban látszódik meg. A Mavir által publikált adatok szerint a bírság egyik jelentős részét, összesen 140 millió forintot a naperőművekre róttak ki, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy a napelemparkok menetrendtartása a legbonyolultabb; a szeszélyes, nehezen megjósolható időjárású hónapokban fizetnek bírságot. Az már inkább meglepő, hogy van olyan menetrendtartási szolgáltatást kínáló cég, aki még nem fizetett bírságot. A 2014-ben alakult, bajai Reliable Energy Group (REG) Zrt. mindezt a mesterséges intelligencián (AI) alapuló elemzési rendszerének tulajdonítja.

Az AI elemzés múltbeli időjárás- és az összetett, 3 szolgáltatótól (OMSZ és két külföldi cég) vásárolt előrejelzési adatokat dolgoz fel, és ezek segítségével pontosítja a menetrendet, így a REG megoldására épített napelemparkok a pillanatnyi teljesítményük alapján kaphatnak folyamatosan frissített, pontosított prognózist.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darabont1453, 2020.09.16 12:22

Ez van.
Itt egy ágazat, ami olyan technológiát takar, amihez a NER nagyeszű vállalkozói nem tudnak hozzászagolni és igy nem tudnak gazdagodni belőle. Sajnos ide nem elég a betonöntési tudomány, és sajnos ők ennél összetettebb munkára nem képesek. Sőt legtöbbször ezt sem tudják tisztességesen végrehajtani ( Várkert bazár, Biodóm, vagy Puskás stadion....mindegyik újonnan épült és már jönnek elő a kivitelezési hibák, a kókler munka ).

És amiből nem tudnak hasznot csinálni, vagy megsarcolni az ellenség......XDDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2020.09.16 11:05

@gondolkoggyunk:
...azért gondokoggyunk: ha egy termelő beígér x mennyiségű terméket egy olyan piacon, melynél a pillanatnyi rendelkezésre állás létszükséglet, és azt nem teljesíti, úgy azt a mennyiséget vagy máshonnan kell adhoc beszerezni - ez esetben mint szerződésen felüli rendelés: magasabb áron, komoly szervezési munkával - vagy a hiány miatt le kell állni.

Ezért a vásárlónak kell hogy legyen joga ezt szankcionálni, ne neki keletkezzen kára abból, hogy az eladó nem képes teljesíteni vállalását - aki szankció hiányában túlzóan optimistán is betervezhet azzal versenyelőnyt szerezve.

...s mint a cikk is írja, a tervezhetőség megvalósítható, csak érteni kell hozzá.

...de hát ennek a belátásához tényleg nem árt, hogy gondolkoggyunk...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.09.16 10:31

Jájj, de kevés ez az összeg. Sokat kell még büntetni, hogy visszajöjjön a Mészáros Lőrinctől 17,44 milliárdért vett szénerőmű ára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.09.16 10:12

Nagyon helyes. Szigorúan meg kell büntetni minden olyan erőművet, amely az energia termelés alapanyagát nem orosz barátainktól szerzi be. Addig kell emelni a büntetés mértékét, amíg csődbe nem megy. Vagy a naperőmű gazdája a gatyáját is rákölti sok ezer Tesla akkumulátorra (és akkor amiatt megy csődbe).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2020.09.16 10:06

@Edebacsi: "A NER ewsküdt ellensége a napelem és a szélkerék. "

Csak a napelem az ellenség, mert csökkenti a rengeteg politikusi zsebpénzt fialó nagy erőművek mozgásterét. Egy szélkerék Magyarországon semmi hasznot nem hoz (sőt, brutális veszteségeket okoz), annak az eltejedésétől nem kell félni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html