BKK: május 25-én döntés születhet a Liszt Ferenc repülőtér taxidrosztjairól

A május 25-i közgyűlésen döntés születhet a Liszt Ferenc repülőtér területén működő taxidrosztokról, így a reptér üzemeltetője, és a főváros számára is lényegesen kedvezőbb feltételekkel rendeződhet az ügy - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI megkeresésére.
MTI-Eco, 2011. május 20. péntek, 20:25
Fotó:

A BKK arra reagálva közölte ezt, hogy a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) pénteki közleményében nyugtalanítónak tartotta a repülőtéri taxidrosztok helyzetét, mivel május 26-án lejár az üzemeltetésről szóló eddigi szerződés, és a BKK-nak kevés ideje van az újat aláírni.

A BKK hangsúlyozta, hogy a központ és Budapest célja is az, hogy a rendezett repülőtéri taxiszolgáltatást Budapest számára a korábbinál előnyösebb feltételek mellett biztosítsák.

Emlékezettetek, hogy 2010 végétől folyamatosan tárgyaltak a reptér üzemeltetőjével a repülőtér kezelésében lévő taxidrosztokról. A megállapodás szerint a BA-nek a reptér térségében olyan közcélú fejlesztéseket kellene végrehajtania, amelyek elősegítik a légikikötő közlekedési kiszolgálását.

Ezek között merült fel a többi között a tömegközlekedési kapcsolatok javítása, a buszmegállók utastájékoztatásának fejlesztése, új jegyautomaták és utastájékoztató berendezések létesítése, továbbá a repülőtéri terminálokon tömegközlekedési információs központok és jegypénztárak létesítése.

A BA pénteki közleményében azt írta, céljuk egy új megállapodás lenne, amely garantálja a biztonságos, megbízható, jó minőségű repülőtéri taxi szolgáltatást, megfizethető áron. A repülőtér üzemeltetője hajlandó volt a BKK szinte valamennyi elvárását teljesíteni, beleértve, hogy a taxi-ügyet a repülőteret érintő tömegközlekedés átfogó kérdéskörébe helyezze. A Budapest Airport részéről nem merült fel több akadály, amely hátráltatta volna megállapodást, bár kétségtelen, hogy néhány nehezen megmagyarázható késlekedés veszélyeztette a dokumentum határidőn belüli aláírását.

HOZZÁSZÓLÁSOK