Valóban termőföldeken valósul meg a BMW-gyárlétesítése, de ezek értéke csak 1 milliárd forint, amely 320-szor kisebb tétel, mint a beruházás teljes 1 milliárd eurós értéke - mondta el Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón, megerősítve a július végi bejelentéskor elhangzott bejelentést, amikor azt mondták, Kismacs és Nagymacs határában épülhet fel a gyár.

Már a Népszava korábbi riportjában is arról beszéltek a helyiek, hogy a 40-45 aranykorona értékű termőföldeket vétek lenne a beruházás miatt lebetonozni, sőt, többen arra gyanakodtak, hogy valójában csak terelésből dobták ezt a helyszínt. A falubeliek arról beszéltek, hogy sokkal valószínűbb, hogy a Debrecen melletti déli ipari parkba kerülhet a BMW üzeme.

A lap pedig szombati számában arról ír, hogy az ott végrehajtott infrastruktúra fejlesztések miatt valószínűbbnek is tűnik ez a forgatókönyv: az eOn hatalmas transzformátor alállomást épít, a négymilliárdos beruházás jövőre lesz kész, míg a közelben található nemzetközi repülőterén is dolgoznak, 1,6 milliárd forintért egy 8 kilométeres speciális, úgynevezett SRA védelmi kerítést, és ugyanilyen hosszú ellenőrző utat is építenek. Azt is írják, hogy "nagyjából tíz kilométer hosszan fektettek le itt gázvezetékeket, amivel mind a Continental, mint a szintén itt épülő Krones AG telephelye elérhető, csakhogy a csövek fektetése nem állt meg, s további közel három kilométert építettek ki, amivel épp egy nagyjából négyszáz hektáros, vagyis a BMW-nek megfelelő telket értek el. "

A cikkben megszólal a debreceni önkormányzat is - amely 44 milliárd forint hitelt vett fel a gyárépítéshez szükséges terület megvásárlására -, de nem kommentálták, hogy a kismacsi, vagy más helyszínben gondolkodnak, annyit válaszoltak, hogy már mindent elmondtak, amit jelenleg lehet. Viszont a városvezetés eddig sem beszélt arról, hogy a kistelepülés határában építkeznének. Korábban is csak annyit árultak el, hogy a tárgyalások jelenleg is tartanak, annak részletei üzleti titok részei.

A déli ipari parknál viszont a Continental - amely a BMW beszállítója - és a Krones AG üzemei között van egy kétszer-két kilométeres, vagyis négyszáz hektáros üres telek.

Elmélet már van, hogy miért épp Kismacsot dobták be: Csige Tamás, Hajdúdorog polgármestere szerint az egész egy gumicsont. "A gazdák tiltakoznak, túl jó a föld minősége, Debrecen városa 44 milliárdos hitelt vesz fel a földterület vásárlásához, Fidesz-vezetők meghallják a gazdák hangját, másik helyszín lesz, mindenki örül" - fejtette ki.

A BMW-gyár az ígéretek szerint több mint 1000 főt foglalkoztat majd, a beruházás értéke 1 milliárd forint, jövőre készülhet el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.