Ez az orbáni gazdaságpolitika igazi arca - Bod Péter Ákos

A kormányzat két nyelvet beszél, mert miközben azt mondja, hogy sosem ment ilyen jól a gazdaság, aközben védelemről is beszél. Interjút adott a 168 órának Bod Péter Ákos.
Szabó M. István, 2019. augusztus 9. péntek, 08:18
Fotó: MTI Fotó

A Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a kormány gazdaságvédelmi terve inkább korrekció, és az eredmények inkább az Orbán-kormány ellenére, sem mint ténykedése eredményeképpen jelentkeznek. A közgazdász a hetilapnak azt nyilatkozta, hogy minden olyan ígéret, miszerint a következő évtized végére megközelíthető számunkra az osztrák életszínvonal, valójában komolytalan.

A gazdaságvédelmi akcióterv egy politikai nyilatkozat, és ilyenkor mindig azt a kérdést kell feltenni, vajon mi a politikai motiváció - mondta Bod Péter Ákos. Hozzátéve: nem tudja megmondani az okát, hogy ha jelenleg - és tavaly is - a vártnál nagyobb a növekedés, akkor miért beszél kétféle módon a kormányzat; mert "egyrészt azt mondja, hogy sosem ment ilyen jól a gazdaság, a magyar modell működik, közben meg védelemről beszél".

Az a közgazdász szerint Európa-szerte nyilvánvaló már, hogy a gazdasági növekedési ütemek az elmúlt 3-4 jó év után lassulni kezdtek, "ez az időszak lassan lezárul, és ilyen jó már biztosan nem lesz" - magyarázta, de a válság még egyáltalán nem biztos. Ahogy fogalmazott: az ütemesés még nem krízis. Ám azok a jól hangzó döntések, amelyekkel a kormány - kommunikációs szinten legalábbis - ellenáll e folyamatnak (csökkentett szociális hozzájárulási adó, nullaszázalékos reklámadó, ötszázalékos szálláshely-szolgáltatási áfa, lakossági állampapírt bevezetése stb.) valójában felszínkapirgatósok, mivel kis pénzekről szólnak.

"A nemzetgazdasági védelemhez ennél sokkal többre lenne szükség" - figyelmeztet Bod Péter Ákos, aki szerint nem véletlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2020-ra már nem számít akkora GDP-növekedésre, és nem kalkulál akkora állami bevétellel (ellenben magasabb inflációval számol), mint az a kormányzati várakozásban szerepel.

A magyar gazdaság helyzetét tekintve a közgazdász úgy látja, hogy bár a makrogazdasági adatok jónak tűnnek, azonban minden más, ami a fenntarthatósághoz tartozik kérdéses. Ennek egyik fő oka szerinte az, hogy még mindig életben van a 2008-as válságot követően kialakult válságdiskurzus. "A szabadpiac akkori tekintélyvesztését további centralizációra használják, amit Orbánék extrém szintre fejlesztettek. Mikromenedzselés folyik, az van, amit odafent kitalálnak" - mondta a szakember.

Úgy látja, hogy a rendszer most a valódi feladatok kidolgozása és megválaszolása helyett inkább a saját túlélési esélyeit próbálja maximalizálni. Azt már látni, hogy a korábbiaknál kevesebb uniós pénz érkezik az országba, a közgazdász szerint azonban annak kidolgozása éppen most zajlik, hogy a "nagy étvágyú NER-kedvezményezetteket" hogyan lehet majd "továbbra is etetni".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix7, 2019.08.13 23:26

@znojmo:
Te meg a középkorban ragadtál meg, a drágaláttos muzijaiddal együtt!
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.08.12 21:16

@csaba7272:
Te rekedtél meg Orbánoddal együtt a 20. században. Tisza szobor, magyarság újraegyesítése, ostoba vétók, egypártrendszer, az ellenfelek lejáratása, hülyének bűnözőnek való beállítása stb.
Nekem itt a hazám régebb óta mint neked egy elcseszett félázsiainál különbnek érezem magam. Orbán saját bevallása szerint félázsiai, pontosítok: rabló kutyafejű tatár. Európa utál bennünket, még a jámbor finneket is sikerült magunkra haragítani. Trianon pontosan emiatt volt, Tisza aki egy vesztes háborút csinált és a következményeit, az elmeháborodott Orbán a példaképnek tekinti.
Magyarország vesztésre áll, a felelőtlen pofázás oda vezet majd, hogy jól képen törülnek bennünket megint.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.08.12 20:37

@ptiszaii: szóval hol az arány változása pistuka?

Én azt istenítem majd, aki a magatok fajta kommereket felhúzza az első fára.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2019.08.12 19:02

@znojmo:
zanamajom, te idióta sztálinista pufajkás kommunista! Nálad megrekedt az idő az ötvenes években. Neked tökmindegy miről van szó, nálad csak Orbán, Orbán, Orbán....Ha nem tudsz valami értelmeset, konkrét dologról írni, inkább ne butítsd a feltörekvő, fiatal nemzedéket!
Mondtam már: irány vissza Afrikába, a majomkenyérfára! Ott makoghatsz kedvedre. Senkit nem érdekel!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2019.08.12 18:43

A magyar gazdaságpolitikának arca van? Legfeljebb pofája, de az sincs mert amit Orbánék köre művel az pofátlanság!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html