Bokros: nem erkölcsös, amit a kormány tesz

Korrupció tekintetében egyelőre nem változtak a dolgok Magyarországon, sőt tovább romlott a helyzet, holott válság idején az lenne a kívánatos, hogy javuljon - mondta Bokros Lajos EP-képviselő
NAPI, MTI-Eco, 2011. február 17. csütörtök, 07:57

A volt pénzügyminiszter a Népszavának kifejtette: az állam "szép nagy, éhes és kövér, buta és tunya". Nem változott sem az állam mérete, sem pedig a természete a választások óta.

Olyan kihívások előtt áll az ország, amely magas szakmai felkészültséget és hallatlan erkölcsi integritást igényelje - jelezte Bokros Lajos, aki úgy látja, hogy nem erkölcsös, ha valaki gúnyosan kineveti a társadalmat, és nyugdíjvédelemnek hívja azt, hogy ellenszolgáltatás nélkül elszed az állampolgároktól 3 ezer milliárd forintot, amit aztán zömében nem a nyugdíjasok céljaira fordít.

Az összeg nagyja folyó kiadások fedezetére megy majd el, pontosan azért, mert a kormány képtelen volt szerkezeti reformokkal fenntartható, tehát egyensúlyi pályára állítani az állami költségvetést - mondta az interjúban a volt pénzügyminiszter.

Bokros a Figyelőnek is nyilatkozott. A hetilapnak azt mondta, hogy a kormány gazdaságpolitikája ellentmondásokkal terhelt, fontos összefüggéseket mellőző, akarnoki és csodaváró.

A volt pénzügyminiszter szerint a "papír türelmes, mindent elbír", de teljesen irreális évi 5 százalék fölötti gazdasági növekedést ígérni, amikor ahhoz olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyeknek most éppen az ellenkezőjét tartja kívánatosnak a kormány. Ami a kabinet szerint csak "szokatlan", azt Bokros piacellenes ötlethalmaznak nevezi, és attól tart, hamar láthatóvá válik a kudarc.

"A nyugdíjellenreform után nagyon sokan félnek attól, hogy ha komoly baj lesz, akkor a bankbetétek egy részét államosítani fogja a kormány" - mondja Bokros. "Rengetegen viszik ki megtakarításaikat szlovákiai bankokba. Ausztriában már forintbetéteket is elfogadnak."

Bokros Lajos valódi gondnak azt tartja, hogy az adórendszert összekeverték a szociálpolitikával. Az adókiesés a 16 százalékos kulcs mellett elsősorban abból fakad, hogy a magas jövedelműek, ha három gyermekük van, nem fizetnek már semmilyen adót, ami azt üzeni, hogy egy gyerek egy szegény családban jóval kevesebbet ér, mint egy gazdag családban.



HOZZÁSZÓLÁSOK