Kifejezetten öröm látni, hogy a társadalom egyre nagyobb része megérti azokat a törekvéseket, amelyeket a nevéhez kapcsoltak, és az ellenfelek nagy része is kénytelen elismerni, hogy a Bokros-csomagra szükség volt - nyilatkozta a volt pénzügyminiszter a Népszabadságnak. Bokros Lajos kijelentette: intézkedései ötéves fellendülési időszakot alapoztak meg a gazdaságban. Leszögezte: ha nem lesz reform, akkor szakad igazán ketté az ország. Példaként említette: ha a hazai egészségügyi rendszer képtelen lesz arra, hogy jó minőségű szolgáltatásokat nyújtson, akkor a tehetősek külföldön veszik majd igénybe azokat, és mindinkább igyekeznek elkerülni a járulékfizetést, a szegényeknek pedig marad a hazai pocsék ellátás. Bokros úgy véli: ma két reformellenes, etatista, státuszorientált, intervencionista, túlköltekező, élősdi párt van Magyarországon. A Fidesz minden reformot ellenez, az MSZP pedig hol radikális reformer, aztán a bársonyos reformokat is lehetetlennek tartja, ami nem hiteles. Az egyik politikai osztály direkt szennyezi a közérthető beszédet annak érdekében, hogy az emberek csak a negatívumokat lássák meg, a másik oldal viszont képtelen elmagyarázni, miről is szól az egész - magyarázta a volt pénzügyminiszter, kiemelve: most van esély a reformok kritikus tömegét elindítani, hiszen a társadalom érti, hogy szükség van erre, a politikának pedig nincs vesztenivalója. Mint mondta: az általa mondottak lassan, szépen beleeszik magukat a társadalom tudatába, és nem lehet megkerülni őket. Minél jobban utálják Bokrost, annál nehezebb megkerülni - hangoztatta a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora.