Egy nemzeti parkban szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás, és ahol lehetőség szerint a természet minden alkotóeleme jelen van, beleértve a korábban kipusztított állatokat is. Csak így érthető meg ugyanis a természet valódi működése, így tanulhatja meg az ember, hogyan hívhatja segítségül a természet erőit a saját, tönkretett környezete helyreállításához - mondta.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt döntött úgy a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy a természetes vadonhoz leginkább hasonlító területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt. Az igazgatóság az elmúlt évek során megvásárolta a Kondorfa község határában található úgynevezett Hegy-völgy területét, amelynek zöme gyep, de található rajta tölgyes erdő és foltokban erdeifenyő is. A területen mélyfúrású kutat létesítettek, idén tavaszra pedig elkészült a teljes élőhely körül egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés is.

A fejlesztéssel párhuzamosan az igazgatóság európai bölényeket szerzett be, amelyeket Szalafőn, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögött kialakított bemutató területen helyezett el, innen szállították át az állatokat új, remélhetőleg a vadonhoz egyre jobban hasonlító tágasabb élőhelyükre.

Az állatok azóta önállóan élik életüket és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont

- tette hozzá.

A szakemberek szerint egy olyan természetes rendszer jött létre, amely önmagát szabályozva működik, lehetőséget adva számtalan élőlénynek a megtelepedésre, a folyamatok tanulmányozására.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vadon területe zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be. Európai bölények azonban elmondása szerint a nemzeti park szalafői bemutatóhelyén továbbra is megtekinthetők.