Steinmetz Ádám jobbikos képviselő nemrég benyújtott egy törvényjavaslatot, amely szerint erkölcstelen életvitel esetén is megvonhassák az életjáradékot az olimpiai bajnokoktól - emlékeztet a portál.

Ezt a javaslatot elküldte a szerdán ülésező Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének is, hogy véleményezzék szakmai szemmel, de a MOB elnökségének állásfoglalása szerint a törvényjavaslat nincs megfelelően előkészítve, nincs összhangban az olimpiai eszmével és az alkotmányos jogokkal sem.

Bár létrehoznak az eddigi etikai és jogi bizottságból kiváló különálló etikai bizottságot, a MOB elnöksége hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják, hogy az olimpiai járadék feltételei objektívek maradjanak.