Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szombatra meghirdetett tüntetésen körülbelül 300 ember jelent meg, ami viszonylag nagy számnak számít, ugyanis Győrben az utóbbi években nem sok olyan demonstráció volt, amely ennél nagyobb tömeget vonzott volna. A többség a nyugdíjas korosztályból került ki, de akadtak sörözgető fiatalok, és transzparensekkel vonuló középkorúak is - derül ki az Index.hu tudósításából.

A rendezvényen az összes olyan párt képviseltette magát, ami beállt Glázer Tímea ellenzéki polgármesterjelölt mögé. Az Index szerint még a Jobbik is felszólalt, függetlenül attól, hogy a helyi jobbikosok a botrány kirobbanása után nem sokkal kiléptek az összefogásból.

A Fideszbe belépők célja a "borkaizás" nem pedig az, hogy megváltoztassák az országot - mondta az elsőként felszólaló Fekete-Győr András, aki felszólalásában - Karácsony Gergelyhez hasonlóan - ő is a "nincs két Fidesz" narratívát erősítette. A Momentum elnöke lemondásra szólította fel Borkai Zsoltot, és arra buzdította a jelenlévőket, hogy másnap Glázerre szavazzanak.

Az LMP-s Kendernai János azt emelte ki, hogy szerinte tisztesség nélkül nem létezhet bizalom a választók és a politikus között.

Szilágyi György jobbikos képviselő - akinek beszéde megszakadt, mert a Vadhajtások portál műpénisszel akciózó helyszíni tudósítója, Bede Zsolt "Szebb jövőt!" bekiabálással magára haragította a tüntetőket és elkezdtek kiabálni vele - arra kérte a tüntetőket, hogy próbáljanak meg minél több embert rávenni a szavazásra.

A győri születésű publicista, Gulyás Balázs Petőfi "Dicsőséges nagyurak" című versével kezdte beszédét, úgy vélte, az embereknek minden okuk megvan rá, hogy dühösek legyenek, de nem a szexuális botrány, hanem a lopás miatt, mert "míg a kormánypárti politikusok a kokainban úszhatnak, addig a választóknak csak a krumpli jut."

Pollreisz Balázs, az MSZP győri képviselője szerint a polgármester kuplerájt csinált a városházából és méltatlan a városvezetésre. Pollreisz megköszönte, hogy az országos Jobbik elítélte azt a négy győri jobbikos képviselőt, akik kiléptek az ellenzéki összefogásból, és az előző felszólalókhoz hasonlóan ő is arra buzdította a szavazókat, hogy kard helyett tollal harcoljanak, és vasárnap szavazzanak Glázerre.

Rónai Sándor, a DK európai parlamenti képviselője szerint Borkai-napok zajlanak országszerte. Beszédének azt emelte ki, hogy az önkormányzatiság elsorvadt, és a vidéket Pestről, Orbán irodájából irányítják. Rónai Sándor szerint Orbán megüzente Tarlóssal, hogy

ha Borkai "valamilyen véletlen baleset folytán" megnyeri a választást, le kell majd mondania, és mást tesznek a helyére.

Így ha a győriek Borkaira szavaznak, nem dönthetnek ténylegesen arról, ki legyen a polgármesterük, mert vállalható Fideszes nem maradt a városban, és Budapestről ültetnek majd valakit a nyakukba.

Az utolsóként felszólaló Glázer Tímea polgármesterjelöltet a tömeg "Hajrá Timi!" skandálással fogadta az Index szerint. A polgármesterjelölt szerint 13 év után Borkai már csak veszíthet, akkor is, ha nyer. Nem fotózkodhat iskolamegnyitókon, nem állhat ki a város elé, nem beszélhet családról és összefogásról, mert számára ez a hajó elment. Glázer elmondása szerint nem háborúzni akar, hanem szövetségeket kovácsolni. Emellett megígérte, hogy bár családanyaként biztos nem olyan népszerű, mint egy olimpikon, ő nem fog szégyent hozni a városára. A polgármesterjelöltet a tüntetők ismét hajrázással búcsúztatták.