Az ország jövőbeli helyzetének megítélését mutató két komponens közül mindkettő jelentős mértékben romlott. A hosszú távú kilátásoknál 15 pontos, a rövid távúaknál 18 pontos esés következett be. Szeptemberben a megkérdezettek a saját háztartásuk pénzügyi helyzetét kissé kedvezőbben értékelték júniushoz képest, mivel 1 százalékkal csökkent a jelenlegi körülményeikkel elégedetlenek aránya. A háztartások jövő évi körülményeivel kapcsolatban azonban egyértelmű, hogy az idén júniusban erőteljesen megjavult várakozások visszaestek a márciusi érték közelébe. Júniushoz képest 7 százalékkal emelkedett a borúlátó és 5 százalékkal csökkent az optimista válaszadók aránya. A fogyasztói várakozások indexe, amely a saját anyagi helyzettel és az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos várakozásokat összevontan jelzi, jelenleg 181,9 százalék az elmúlt negyedév 28,1 százalékpontos csökkenése nyomán. Az ország ötéves gazdasági jövőjének megítélését illetően 12 százalékponttal, 42 százalékra csökkent azon megkérdezettek aránya, akik pozitív irányú változásokat várnak, és 3 százalékponttal, 17 százalékra nőtt a pesszimisták aránya. Leginkább az ország pénzügyi helyzetének egyéves távlatára vonatkozóan romlottak a várakozások. A lakosság 42 százaléka úgy véli, hogy az ország rossz helyzetben lesz, 32-ről 26 százalékra csökkent a kedvezően vélekedők száma, a bizonytalan válaszok aránya 26 százalék.