Bővíthetik a Nokia Siemens Network budapesti központját, ahol jelenleg 800 ember dolgozik - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök az MTI-vel Helsinkiben, miután olyan finn cégek csúcsvezetőivel tárgyalt, amelyeknek magyar érdekeltségei vannak, vagy érdeklődnek magyarországi befektetési lehetőségek iránt. A kormányfő hozzátette: a bővítésről a következő hetekben kezdődik egyeztetés. Bajnai Gordon egynapos finnországi programját a Nokia-csoportnál kezdte, ahol találkozott mások közt Simon Beresford-Wylie-val, a társaság igazgatósági tagjával, aki egyben a Nokia Siemens Network vezérigazgatója. Ezután finn cégek csúcsvezetőivel tárgyalt. Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: Bajnai Gordon prezentációt tartott a magyar válságkezelésről illetve a befektetési környezetről. Beszélt arról is, hogy a válságkezelő program részként a magyar kormány csökkentette a munkára rakódó terheket, ami segítséget nyújthat a munkahelyek megtartásában és abban, hogy új munkahelyek létrehozásakor Magyarország a környező államokhoz képest jobb pozíciót foglalhasson el. Kitért arra is: ebből a szempontból szintén előnyös lehet a helyi és a központi igazgatás egyszerűsítése, gyorsítása. Konkrét példaként az iparűzési adó központi beszedését említette.